Jézus
Krisztus földi élete során nem a külső politikai hatalmat, és
nem is a gazdasági élet szabályait akarta megreformálni, hanem
magát az embert, ki felépíti a családot és a társadalmat.
Ki a maga jó vagy bűnös hozzáállásával megszenteli a világot
amelyben él, vagy összetöri, és a fájdalom, a szenvedés
forrásává változtatja...
Nagyon sok összetört családból
fogadtam be gyermeket. A legtöbb családban a kezdet kezdetén jól
indultak a dolgok, minden történhetett volna nagyon szépen is,
hisz gyerekek születtek szeretetből, szerelemből, de az emberi
gyarlóság, a bűnök össze törték az álmokat, és mérhetetlen
szenvedéseket zúdítottak azok vállára, kik végül is egy
családban össze tartoztak.
A kilenced alatt szeretnénk
imádkozni az édesanyákért, édesapákért, a megfogant és
megszületett életekért, azért, hogy Szent Rita példájára
megerősödjünk a jóban, és erőnk legyen elindulni, vagy
felállva tovább menni azon az úton, melynek végén alázattal egy
asztalhoz ülhetünk az Élő Istennel és az Ő
szentjeivel.
Lelkigyakorlatunk egy-egy napi témáját a
csatolt Szent Rita kilenced adja. Mindennap két elmélkedés fog
elhangzani, reggel nyolckor, és délután hatkor, mind a két
elmélkedést a Mária rádió élőben fogja hozni, de
a www.magnificat.ro oldalon
is lehet hallgatni.
Május 14. Csütörtök:
08.00
Szentmise, elmélkedés: Bernardin testvér: Gyermek a
családban, gyermek vállalás.
18.00 Elmélkedés: Csaba t. A
gyermek Isten szép ajándéka, + betelefonálókkal való
beszélgetés
Május 15. Péntek:
08.00 Elmélkedés:
Csaba t. Gyermek nevelés, Szent Ritát megmentik a méhektől a
szülei.
18.00 Szentmise, elmélkedés: Antal t. A gyermek nevelés
szépsége, buktatói. + betelefonálás
Május 16.
Szombat:
08.00 Szentmise, elmélkedés: Bernardin t. Hivatás
tisztázás, Szent Rita a házasság mellett dönt.
18.00
Elmélkedés: Csaba t. Elkötelezett életforma. +
betelefonálások
Május 17. Vasárnap:
12.00 Szentmise,
elmélkedés: Bernardin t. Szent Rita legyőzi a rosszat jóval
18.00
Elmélkedés: Csaba t. Szeressük ki egymásból a jót. +
Betelefonálások
Május 18. Hétfő:
08.00 Elmélkedés:
Csaba t. Szent Rita elveszti 18 év házasság után a
férjét
18.00 Szentmise, Csaba t.: elmélkedés: Kudarc, tragédia
feldolgozása az életünkben + Betelefonálások
Május 19.
Kedd:
08.00 Szentmise, elmélkedés: Antal atya, Szent Rita
megbocsájt, kiengesztelődés
18.00 Elmélkedés: Csaba t.
kiengesztelődésre való nevelés + betelefonálás
Május
20. Szerda:
08.00 Elmélkedés Csaba t. Szent Ritát mindenki
elutasítja, de Isten szemében drága szent.
18.00 Szentmise,
elmélkedés: Csaba t. Gyengeségünkben vagyunk igazán erősek...
Betelefonálás
Május 21. Csütörtök
08.00 Szentmise,
elmélkedés Antal atya: Szent Rita a reménytelen esetek szentje, a
szőlőtőke
18.00 Elmélkedés: Csaba t. Mindig van tovább
Május
22. Péntek:
08.00 Elmélkedés Csaba Szent Rita és a tövis
Krisztus koronájából
18.00 Ünnepi Szentmise, Antal atya,
elmélkedés. Csaba t.