Gizella
bajor hercegnő, II. Henrik bajor herceg és Gizella burgundiai hercegnő
leánya, II. Henrik német-római császár húga, 980 körül született
Passauban. Édesanyja (Szent Wolfgang bencés szerzetes közreműködésével)
gondos, keresztény nevelésben részesítette őt és testvéreit. Gizella
szemlélődő hajlamú, vallásos lélek volt; eredetileg kolostorba akart
lépni. Amikor Géza fejedelem 995-ben megkérte kezét fia, István
számára, mégis beleegyezett a házasságba.
Esküvőjüket
996-ban tartották német földön, majd Gizella követte Istvánt
Magyarországra. A veszprémi püspök volt a magyar királyné gyóntatóatyja
és koronázó főpapja. István a pápától kapta a koronát, a királynénak a
magyarok készítettek. Gizella igyekezett megszépíteni városát,
Veszprémet: fölépítette a székesegyházat és apácazárdát alapított. Az
esztergomi és somlyóvásárhelyi zárda alapításában is közreműködött.
Kegytárgyakat, oltárterítőket, templomi szertartási tárgyakat,
miseruhákat készíttetett és adományozott különböző templomoknak. XIX.
János pápa (1024–1033) számára is készíttetett miseruhát.
A
vezetésével készült miseruha, amelyben az ő kézimunkája is benne van,
és amelyet a székesfehérvári templomnak ajándékozott, később a magyar
királyok koronázási palástja lett. A paláston István király, Imre
herceg és Gizella királyné is szerepel – ez az egyetlen, hímzés
formájában fennmaradt, hitelesnek minősíthető ábrázolás a királyi
személyekről.
A királyi párnak több gyermeke
is született, ám a felnőttkort csak Imre herceg élte meg, aki egy
vadkanvadászat során vesztette életét.
István
halála után – Orseolo Péter, majd Aba Sámuel uralkodása alatt
– méltatlanul bántak Gizella királynéval, aki visszatért Bajorországba,
és kolostorba vonult. A passaui niedernburgi Szent Kereszt és Pantaleon
kolostor apátnőjeként halt meg 1059. május 7-én. Gizella egyik szép
emlékét, apátnőként használt keresztjét, az úgynevezett
Gizella-keresztet Münchenben őrzik.
Tisztelete Magyarországon már a XII. századtól kimutatható. Sírja búcsújáró hely. 1975-ben avatták boldoggá.
*
Magyarország egyetlen Boldog Gizella-temploma Marcaliban található.
Magyar Kurír
Forrás: Diós István – A szentek élete