Kedves
Támogatóink, Barátaink!
A Szent Ferenc
Alapítvány nagyszalontai otthona immár az ötödik tanévet zárja
hat szociális családdal, 67 gyermekkel. A gálospetri otthonunkba
költözött négy gyermekünk helyébe két szalontai nagycsalád
gyermekeinek tudtunk helyet adni. Az elsõ három gyermek
befogadását, akik Sándor nevelõ családjába kerültek,
édesanyjuk kérte, aki napszámból él és az apró gyermekek miatt
nem tudta megkeresni a mindennapi betevõ falatot. A legnagyobb
testvér már õsztõl nálunk lakik, a három kicsi pedig óvódás
korú. A második nagycsalád: az ötödik gyermekét váró édesanya
már többszörösen kért bennünket a helyi szociális munkáson
keresztül, hogy fogadjuk be négy gyermekét. Sajnos egyedül
nevelte õket, ebben a nagymama segítette, míg le nem betegedett.
A nagytata is évek óta ágyhoz kötött. A nagyváradi
gyermekvédelmi igazgatóság által is került hozzánk egy 12 éves
kisfiú, aki nálunk lépett elõször az iskolába és vett ceruzát
a kezébe. Remélem kellõképpen tudunk segíteni rajtuk, hogy
becsületes emberré válhassanak egymás örömére és Isten
dicsõségére.
Hálát adunk a
Gondviselõnek, hogy ép, egészséges minden gyerekünk és
munkatársunk, hogy tanulhattunk, dolgozhattunk, szerepelhettünk és
játszhattunk. Hálásak vagyunk a mindennapi kenyérért és a
kenyér mellé valókért, az értünk mondott imákért, hogy mindig
volt elég füzetünk, ceruzánk a leckék elkészítéséhez, hogy
jó melegben tanulhattunk, hogy a kötelezõ számláinkkal nem
maradtunk el. Mindezt a Jóistennek és az általa küldött
támogatóink, barátaink nagylelkû adományainak köszönhetjük.
Köszönetünket
szeretnénk kifejezni június 13-án, az év végi hálaadásunkon,
amelyen köszönetet mondunk e tanévért, Önökért és
családjaikért és az Úr áldását kérjük.
Tanévzárónkon gyermekeink kedves mûsorával, szeretetteljes,
õszinte öleléseikkel szeretnénk megajándékozni Önöket.
Szeretettel
várjuk!
Munkatársaink és gyermekeink nevében:
Marika és Réka nevelõk