„A Közel-Kelet lakosságát bátorítani kell a közös béke utáni vágy megvalósítására”

2009-05-18 13:47

„A Közel-Kelet lakosságát bátorítani kell a közös béke utáni vágy megvalósítására” – mondta a pápa a Tel Aviv-ból Rómába tartó repülõúton 


Szentföldi zarándoklatáról visszatérõben pénteken délután XVI. Benedek a repülõgépen megköszönte az újságíróknak munkájukat. Elmondta, hogy milyen érzéseket keltett benne a Jézus életéhez kapcsolódó szent helyeken tett zarándoklata. Hangsúlyozta, hogy szükség van a béke közös vágyának állandó táplálására. Nem rejthetjük el a nehézségeket, de szüntelenül a kiengesztelõdésre kell buzdítanunk. 

Felejthetetlen emlékei között felidézte látogatását a Jordán folyónál, ahol megható volt leereszkedése a föld legmélyebb pontjára, amely azt jelképezi, hogy Krisztus leereszkedett az emberi lét legmélyebb rétegeibe. A Cenákulumban az Úr nekünk adta az Eucharisztiát, ott következett be az elsõ Pünkösd. A pápa ismét leszögezte, hogy a béke zarándokaként kereste fel a térséget. A zarándoklat sok vallásban alapvetõ helyet foglal el. Az iszlámban és a zsidó vallásban is, csakúgy, mint a kereszténységben. A zarándoklat egyben létünk jelképe: szüntelenül haladunk elõre Isten és ezáltal az emberiség szeretetközössége felé. A pápa annak a reményének adott hangot, hogy sokan követik majd nyomdokait, és zarándoklatukkal bátorítják a Szentföld népeit, támogatják egységüket a béke hírnökeivé válva.

XVI. Benedek a Szentföldön szerzett három alapvetõ benyomásáról számolt be az újságíróknak: „Az elsõ, hogy mindenütt, muzulmánok, keresztények és zsidók között, határozott készséget tapasztaltam a vallásközi párbeszédre, a vallások közötti együttmûködésre. Fontos, hogy ezt senki se olyan cselekvésnek, amelyre az adott helyzetben politikai okokból került sor, hanem mint a hit központi magvának gyümölcsét. Az a tény ugyanis, hogy hiszünk az egyetlen Istenben, aki mindnyájunkat teremtett, aki mindnyájunk Atyja, aki az emberiséget családnak teremtette, aki szeretet és azt akarja, hogy a szeretet legyen a világot uraló erõ, magában hordozza a vallások közötti találkozás, párbeszéd és együttmûködés szükségességét, magából a hit követelményébõl fakad” – mondta a Szentatya.

A Szentföldön tapasztalt ökumenikus légkört különösen bátorítónak nevezte. Találkozott az ortodoxokkal, az anglikán egyház képviselõjével, az evangélikusok két vezetõjével. Végül a pápa megjegyezte: mindenki részérõl jelentkezik a béke utáni vágy, ennek ellenére sokkal inkább láthatók a nehézségek, amelyeket tisztázni kell. Bátorítani kell mindenkit, hogy törekedjenek mielõbb megoldást találni a béke, a testvériség közös vágyának megvalósítására. 



KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu