Pünkösd
2009. május 30-31.
Majd 40
napja ünnepeltük Urunk Jézus feltámadását. A nagy szikla
elmozdult a sír bejáratától, és kirobbant belőle az ÉLET.
Ezzel egyidőben mozdult a természet, megduzzadtak és kibomlottak a
rügyek, a hideg, a tél, a mélység fogságából előtört az
élet, amely a Kárpát-medencében a tündérvilágot sejteti. Ehhez
a szép eseményhez kötődött hajdanában a
legénnyé avatás szertartása, amely
esemény a felnőtté avatásnak tekinthető. Az ősi népeknél az
ilyen ünnepek a nővé,
vagy legénnyé válást
jelentették. Ettől kedve felnőtt embereknek számítottak. Ez
egyfajta beavatás volt, aminek a mai megfelelője az érettségi,
amely sajnos már nem tartalmazza azokat a szakrális formákat és
rítusokat, amelyek a régi felnőtté avatásban még megvoltak. Ezt
a húsvéti legényavatást őseink pilisezésnek
hívták. Akit legénnyé avattak, annak segítenie kellett
Nagyboldogasszonynak.
Az Ő tanítványait, virágait, a fiatal lányok jelentették.
Feltámadás
negyvenedik napján Jézusunk a mennybe ment, most már ott képvisel
minket, nem felejtett el bennünket, s mire a szép Kárpát-medence
virágba borul s Tündérkertté változik, elküldi Szent
Lelkét, a mindenek megújítóját. Ezért
Pünkösdöt mi magyarok, a virágok ünnepének
is nevezzük.
Ezen
a napon eleinknél az volt a szokás, hogy a regősök énekelve
körbejárták a falut, nappal a magyar nép dicső múltjáról
énekeltek, este pedig a tűznél ülve tanították a fiatalokat, a
régi idők eseményeiről. Az egyik szép esemény, amely egyben
nagyon régi magyar szokás s még a mai napig is megőrizték
egy-két helyen, a pünkösdi királyválasztás.
Ez az esemény egy szertartásos feltételekhez szabott lovas
verseny, amelynek győztese lett a Pünkösdi Király. Tökéletes
lovak és tökéletes lovagok vehettek részt a versenyen. Aki
megnyerte ezt a versenyt megkapta a Szent
László nevet. A pünkösdi király egy
évig valóban királyi figyelemben és kegyben részesült. A nép
egy éven át ajándékokkal és kedvességgel halmozta el Szent
Lászlót, a pünkösdi királyt.
A Szent
Lélek érkezik, hogy megújítsa a Kárpát-medencét és ennek
minden arra való keresztény magyarját. Jön, hogy ezt a királyi
népet, királyi nemzetséget a maga méltó helyére tegye. Minden
látó és halló magyar ezzel a döbbenettel készüljön a 2009-es
Pünkösdre, ennek a tudásnak birtokában készülj Te is a
csíksomlyói vagy bármely más irányba tervezett zarándok utadra.
Tiszttettel
és szeretettel: Gergely
István, Tiszti
Akik
Csíksomlyóra készültök, a következő eseményekre hívom fel a
figyelmeteket: 2009.
május 29-én
este 21 órakor az Árvácska
és a Role Együttes
a csíksomlyói Fodor ház udvarán jótékonysági koncert keretén
belül szeretné kiénekelni, zenélni a jelenlévők zsebéből az
adományokra szánt pénzeket. Múltunkat megidéző dalokat fognak
előadni:
Mária országa
Adjon Isten
Székely föld felett
Bécs várában sír a német stb.
Ez
körülbelül másfél órás koncert lesz, tombolát is lehet
vásárolni.
Szombaton,
30-án reggel 9 órakor gyülekezünk az
Árvácskákkal, Csibészekkel a Fodor ház udvarán, ahonnan
keresztaljában zarándokolunk Csíksomlyó nyergébe, ahol fél
1-órakor kezdődik az ünnepi szentmise.
Ugyanezen
nap estéjén 8 órakor a város
központjában, a Szakszervezetek Művelődési Házának
nagytermében nagyszabású előadásra kerül sor Magnificat
a Kárpátokban/ zenés táncszínház/
címmel. Ennek az ősbemutatónak a mondanivalója: a Jó és a Rossz
háborújában Mária megvédi a magyar népet, reményt ad és
megáldja a Kárpát-medencét.
Érdekessége:
helyi szakemberek alkották ezt a művet.
Ezt követően
fáklyás körmenetben vonul az ifjúság a Kegytemplomba, éjszakai
szentségimádásra.
31-én
délelőtt a magyar
címeres vonatok indulnak a Gyímesek
Völgyébe, ahol a tavalyihoz hasonló ünnepségre kerül sor.
Június
1-én hétfőn, 9 órakor a gyímesi hágóról
illetve a Ciherek patakából zarándoklat indul a Szép Havas
csúcsán lévő Szent Lélek/ Szent László/ romkápolnához, ahol
az új kápolna alapkőletételre kerül sor. Csapai
Árpád, csíkszeredai egyetemi lelkész
áldja meg az alapkövet, és reményeink szerint a következő
Pünkösdkor kerül sor a felszentelésre.
Szeretettel:
Tiszti
Csíksomlyó,
2009. május 15.