Református Zsinat – határok
nélkül
Május 22-én történelmének fontos
pillanatára készül a református
egyház: Debrecenben
összeül az Alkotmányozó Zsinat, hogy elfogadja az egységes
Magyar Református Egyház Alkotmányát, amellyel egységesülnek
a
történelmi határok megváltoztatása miatt szétszakított
Erdély,
Kárpátalja, Felvidék, Délvidék és az
anyaország reformátusai.
Ezen a napon a zsinat
üzenetének kihirdetése után, délután 4 órakor
egyszerre
kondulnak meg a harangok a Kárpát-medence minden magyar református
templomában.
Az egységesítést egész napos
hálaadás követi, amelyre több tízezer
embert várnak
Debrecenbe. A belvárosban egységesítõ menettel
szimbolizálják
az összetartozást: a trianoni döntéssel elszakított
gyülekezetek
egy-egy harangláb mellett várakoznak majd, és sorra
csatlakoznak
az anyaországiak vonulásához. Így alakul egységessé a
menet,
szimbolikusan Beregszásztól Kolozsvárig. A résztvevõk
egy-egy
marék földet is hoznak magukkal, amit a
Kárpát-medence kicsinyített
domborzati mására
helyeznek el a belvárosban. A hálaadás ünnepét
úrvacsora
teszi teljessé.
Az alkotmány tervezett szövegét
és a nap részletes programját
megtekinthetik az
esemény honlapján.
Magyar Kurír