Az
eseményről Claudio Celli érsek, a Tömegtájékoztatás Pápai Tanácsának
elnöke tájékoztatta az újságírókat. Elmondta: az új portál aktualitását
az is megerősíti, hogy az idei tömegtájékoztatási világnap pápai
üzenete az új technológiákkal, az emberek közötti virtuális
kapcsolatokkal foglalkozik. (A pápai üzenet magyar fordítása itt olvasható.)
Celli elmondta: „Ez is egy módja annak, hogy közvetítsük azokat az
értékeket, amelyekben hiszünk. Reméljük, hogy a fiatalok tudják, hogyan
lehet arra használni ezeket a kommunikációs eszközöket, hogy az
Evangélium üzenetét az egész világ ifjúságának elvigyék. Ezért hoztuk
létre ezt az oldalt.”
Az öt nyelven
elérhető honlap a fiatalok kultúrájához közelít, a „digitális
nemzedékhez” szól, ahogyan a pápa nevezi őket. A felhasználók virtuális
lapokat küldhetnek egymásnak a pápa képével, illetve beszédeiből vett
idézetekkel. A képeslapokat egy Facebook-alkalmazással lehet majd
küldeni, ám ez nem jelenti azt, hogy a pápa saját felhasználói
profillal jelenik meg ezen a közösségi oldalon – fogalmazott az érsek.
Egy másik új elem, hogy iPhone használatával is hozzá lehet férni a
pápa képeihez, illetve üzeneteihez. A pápa üzenete ezenkívül interaktív
módon, wiki rendszerben is olvasható az oldalon.
A
portál elindítása része a Szentszék új, online technológiákat megcélzó
kommunikációs stratégiájának, melynek keretében már a YouTube-on is
elérhető a Vatikán saját oldala, s ennek köszönhetően húsvétkor 27
különböző nyelven feliratozva lehetett követni a pápa üzenetét az
interneten.
Az oldal címe: http://pope2you.net
Magyar Kurír