Közel
hatszáz éve, hogy a ferences barátok letelepedtek
Csíksomlyón.(1440). Ezen századok folyamán mély gyökeret
eresztettek az õsi székely földbe, s a székely emberek lelkébe.
Nem is tudnak egymás nélkül élni, amint jellemzi P. Boros
Fortunát ferences történész: „A csíkiak nem tudnak élni a
barátok nélkül, s a ferenceseknek is mindent jelent, ha az emberek
ügyes-bajos dolgainak igazgatásába befolyhatnak és a közös élet
szekerének rúdját irányíthatják. Azért kölcsönösen keresik
fel egymást.” (Csíksomlyó a Kegyhely.)
Valóban,
érdekli a ferenceseket a nép sorsa, búja-baja és öröme.
Szívesen megosztják örömüket, bánatukat, sorsközösséget
vállalnak velük szenvedéseikben. Ha lehet rajtuk segíteni,
megteszik. Ha nem tudnak egyébbel segítségükre lenni, imádkoznak
értük Istenhez és a segítõ Szent Szûzhöz.
Azt
is akarják a barátok, hogy az emberek betekintést nyerjenek a
kolostor életébe. Mit láthatnak a kolostorban? Imádkozó
szerzeteseket? Azt is. De még láthatnak szép istentiszteleteket,
hallhatnak szép éneket, orgonaszót, láthatnak sok imádkozó
keresztény embert és templomlátogatót.
Van
még a kolostornak múltja, történelme, sok érdekes fordulattal és
feljegyzéssel. Van a kolostornak jelene: a Mária-tisztelet,
búcsújárások, püspök- és papszentelések, esküvõk, és
jubileumi ünnepségek. Ezek mind-mind a kolostor életének
összeforrása a nép életével.
Van
a kolostornak hitben és emberi mivoltban megtartó ereje. Lelki,
szellemi értékeket õrzõ és terjesztõ hatása. Valóságos
kincsesbánya a ferences kolostor, a nép életében.
Ezeket
a kincseket szeretnõk megosztani mindazokkal, akik ránk figyelnek.
Jelszavunk:
Áldás,
Békesség!
