Új gyermekotthon született Parajdon

2009-06-03 11:51

Örömmel és szeretettel értesítlek, hogy Szent Ferenc atyánk nyolcszáz éves fája egy újabb szép hajtást hozott Parajdon, a Szent Borbála Otthont, melyben közel negyven gyermek kap szeretetet, jó szót, meleg ételt, mindazt, mi emberré válásukban nagyon fontos.

Mindenért Istennek, és az Ö szent Nevében adakozó jótevõinknek legyen hála. A szép otthon születésénél a ház vezetõje, Kovács Ágnes bábáskodott. Isten áldása legyen rajta, a kolléganõjén és a gyönyörû gyermekeinken.


Szeretettel, Csaba t.

-------------------------


Gyermeknapi-pünkösdmásodnapi áldások


A református templomban tartott ünnepi istentiszteleten, Kántor Csaba lelkész igehirdetésével, Böjte Csaba ferences szerzetes pünkösdi és iskola-évfordulót köszöntõ buzdításával, a vallásórás gyermekek szereplésével vette kezdetét a parajdi iskolai oktatás 300 éves jubileumát köszöntõ iskolahét rendezvénysorozat. A templomkertben a református kántortanítóknak állít emléket a megáldott kopjafa, délután pedig zsoltáréneklõ versenyen is felidézték hagyatékukat.


Nagyszabású, a kultúrház ban szervezett ünnepi nyitány után Csaba atya megáldotta a Szent Borbála gyermekvédelmi központot. Majd meglátogattuk az iskolai, ünnepköszöntõ tárlatokat.


A település apraja-nagyja, és a pünkösdöt Parajdon töltõk közül is számosan zsúfolásig megtöltötték a református templomot. A helyi lelkész arra buzdított: tanuljuk és tanítsuk Krisztus dicsõségét ragyogni önmagunkon, tanítványaikon – ez a jövõ reménysége.

Csaba testvér a bátorítás lélekformáló erejérõl szólt. Jézus ígérete szerint az Atya elküldi a Vigasztalót. A Szent­háromság példáját kínálta: buzdítsák, lelkesítsék úgy a rájuk bízottakat, hogy „lángolni kezdjen a szívünk”. „Mindannyiunknak ez lenne a feladatunk. Ki az közülünk, aki nem indult még az emmauszi úton?” Példaképre, eszményképre van szükségünk – hangsúlyozta mindkét lelkipásztor. Hogy Parajdon ne csupán a tüdõnk, légcsövünk gyógyuljon: a Szentlélek vigasztaló, bátorító, erõsítõ vonása ragyogjon fel arcunkon! Ne azt nézzük a felekezetekben, családjainkban se, ki mit rontott el – Isten országát csak együtt tudjuk építeni. Vigasztalók, bátorítók legyünk egymás számára, tanítványainknak – a jelenben köszöntött, a jövõ iskolájáért is.

Együtt

A kedvezõtlen idõjárás is kegyelemközvetítõ volt: egymás mellé
zsúfolódtunk, és közös örömmel néztük, hallgattuk a katolikus és református egyház egyesített kórusát, Vida Zsuzsanna, az Áprily Lajos Általános Iskola igazgatójának a programsorozatot indító gondolatait, Bokor Sándor polgár­mester buzdítását. Böjte atya pedagógus feladatként minden gyermekbõl a szeretet himnusz kinevelését jelölte meg.

Kovács Ágnes, a Szent Bor bála napközi otthon vezetõje a hála szavait tolmácsolta, hogy ké­nyelmes körülmények között, sok-sok jótéteménnyel valósulhat meg a saját, korszerû épületben a délutáni foglalkoztatás – helyben, megáldottan, a bányászok védõ szentjének pártfogása alatt is. Az óvodások néptáncait, nép dalait Kelemen Magdolna és Magyari Szilvia óvónõk tanították be. A helybeli szülõk melléállását dicséri fellépésük, és hasonlóképpen a Szabó Judit vezette Ide lábam! gyermek néptánccsoport aprók tánc háza produkcióját, sóvidéki táncait is. Nagy Evelin, az iskola legfiatalabb I. osztályos diákja verssel köszöntötte a 94 éves Oláh Rozáliát, az iskola legidõsebb élõ volt diákját. A Szent Borbála napközi ott hon gyermekeinek mûsorát együtt tapsolta meg a nagy számú ünneplõ, és meghallgathatták a Mária Rádió hallgatói is még ezen a napon.

Ünnepköszöntõk


A Parajdon pihenõ magyarországi énekes, Kovács Ákos Anna lányának székely ruhát kértek, hogy beállhasson ünneplõ kortársai közé, és pünkösdi népdalt adjon elõ. De ott ültek a nézõtéren a Dévai Szent Ferenc Alapítvány sóvidéki napközi otthonainak nevelõi és gyermekei mellett a Nyárád-mentiek is. Minden bizonnyal a helybelieken kívül ezen a gyermeknapon legizgalmasabb a felsõsófalviak parajdi jelenléte volt. A Szent Borbála gyermekvédelmi központ megáldása után õk is vendégül látták Csaba testvért, aki elõbb a felsõsófalvi református templomban hirdette Isten igéjét, majd Gagyi Margit nevelõnõ tanítványainak elõadása, a Fõtt borsó és a Kecske-temetésrõl címû vidámította sokakkal együtt a kultúrházban.


Népdalokkal, egyházi énekekkel is készültek, a felsõsófalvi református nõszövetség pedig szíveslátással. Parajd község iskolai, gyermeknapi, iskolaházi és egyházközségi ünnepségeinek részeseiként elmondhatjuk Dániel próféta szavait, amit a református kántortanítók emlékjelére is felvéstek: „Az értelmesek pedig fénylenek…”


Molnár Melinda

---------


+Dicsértessék a Jézus Krisztus,

Békesség Istentõl.


          Nagy ajándékot kaptunk MA , Csaba testvér gyermeknapra, gyermekeinek ajándékozta a Szent Borbála Napköziotthont.

    Van öröm, mely soha nem apad,
s ez az öröm : ADD MÁSOKNAK MAGAD!
Míg élsz, magadat mindig adhatod,
adj jó szót, vigaszt, s ha van falatot...

     Földi létünk talán a legfontosabb célja, hogy ünnepet szervezhessünk magunknak és egymásnak. Életünk apróbb gyõzelmeit közösen, együtt kell megünnepelnünk. Az ünnepek erõsítik hitünket,összetartozásunkat, közösségünket. Ezek az ünnepek az élet forrásai lehetnek, szaporodó gyümölcsük életet hozhat. Jó lesz látni, hogy a kis összefogásunkból, hogyan kezd épülni, bontakozni a holnapunk.
     Megindult, és folytatódik az élet a Szent Borbála Otthon, új épületében. Nemcsak azok lépik át napról napra az otthon küszöbét, akik a beindítás, a megszervezés feladatait vállalták fel, nem csak azok fordulnak, akik az utolsó simításokat végezték, hanem az érdeklõdõk, a lelkes segítõk, a gyerekeinknek kedves jó szívû keresztszülei.

      2009. június 1. Az Otthon életének jelentõs napja. Elmondhatjuk, hogy túl vagyunk a kezdeti nehézségeken, 36 tanuló mondhatja magáénak az Otthont. A közös étkezés, a napi Ige melletti elcsendesedés imádkozás a mindennapi élet részévé vált.

     Szent Borbála, december 4-én ünnepeljük. Minden történetkritikai megállapítás ellenére fény és vonzóerõ árad Szent Borbálából. Egy pogány apának nagyon szép lánya volt,régóta vágyott a kereszténységre. A népi tisztelet a legenda különbözõ elemeihez kapcsolódik és gyakran imádkoznak hozzá. Védõszentjüknek tekintik a bányászok, hegymászók, harangöntõk, építõmesterek és a kõmûvesek szentje is. A vértanú szûz alakja és tisztelete olyan erõvel sugárzik mintegy másfél évezreden át, ami fölér a történelmi adatokkal. Borbála Krisztus tiszta tükre volt, ezért képes az örök szentség világosságát sugározni.

   Alakulnak a baráti körök, s a különbözõ alkalmak és foglalkozások során már mindenki ismerõs. Szoros kapcsolatot tartunk a helyi Önkormányzattal, az Általános Iskola minden osztályával. Alkalmaink,rendezvényeink nyitottak. Úgy élünk mint egy kis család - csak nagyobb létszámban. Szeretnénk ha mindenki is úgy érezné magát. Szeretnénk ha mindenki egyformán fontos lenne, ha mindenki figyelne a másikra, ha egymás életének részeseivé lehetnénk.

  Szép és hatalmas feladat amit a Szent Ferenc Alapítvány alapítója Böjte Csaba testvér szeretetével felvállalt, megtette az elsõ lépéseket, hogy megépüljön ez az Otthon. S bízunk abban, hogy Urunk megadja mindazt az anyagiakon túl is, ami a mindennaphoz kell, szeretetteljes munkatársakat s ehhez a szolgálathoz mindannyiunknak szeretetet, derût, kedvet, erõt, reményt és hitet.

    Megismertük hogy jött létre, most arról szólnék miként lett Otthon számunkra ebbõl az intézménybõl. Sokfelõl jöttek a gyermekek, nagyon különbözõek ezek a megélt sorsok. Egy azonban nem különbözik ez a Ház, amely otthonná válik minden gyermek számára. Elõször bizony meg kellett ismerni a gyerekeket melyben segítettek a beszélgetések, játékok, közös tanulás, szereplések.  Olyan otthon lett ez a ház melyben mindenük megvan. A jó szívvel elkészített, áldott étel, a tisztára takarított szobák, a tisztára mosott ruha, a fürdõhasználat.
Otthonná segít változtatni ezt a házat az is ,hogy megtanultunk együtt ünnepelni. Szépül a környezetünk is, az udvarra a gyerekekkel együtt ültetett virágoskert. Utoljára ami a legfontosabb - ez a ház lelki otthonunk is, mert Isten igéje is közénk jön. Mindennap elhangzik egy aranymondás, melyet a gyerekeink a szívükbe zárnak.

     Tudom, hogy az elmondott sok jó és szép dolog mellett gondok, nehézségek is vannak közöttünk, körülöttünk. Ez törvényszerû, mert ahol valami Isten szerint való kedves elindul, ott az õsellenség is munkához kezd, megpróbálja lerombolni mindazt a jót, ami számunkra készül. EZT PEDIG NE ENGEDJÜK !

Ma a tiéd körülötted minden
Adhatsz belõle, adj hát kinek nincs
Mert jön egy nap talán nemsokára
S kihull kezedbõl minden földi kincs.

Csak az lesz a tiéd, amit adtál,
Csak az mi minden kincsnél többet ér,
A tett, a szó, mit szeretetbõl adtál,
Veled marad, s örökké elkísér...

Ajándék.

Olyan jó dolog ajándékot kapni, és olyan fontos, hogy mi magunk is ajándékká váljunk. Sokféle ajándék van, minden szülõ gyermekének a lét ajándékát adja. Jó lenne ha közösen gyermekeinknek meg tudnánk adni egy nyugodt, békés ország ajándékát.

 SZERETNÉM MEGKÖSZÖNNI AZOKNAK A CSAPATOKNAK, CSOPORTOKNAK A MUNKÁJÁT, AKIK SOKSZOR EMBERFELETTI TELJESITMÉNYT NYÚJTOTTAK AZ ÉPITKEZÉS SORÁN.

  Legyen ez az Otthon, Isten lelkének mûhelye, a szolgáló szeretet, vigasztalás és a reménység Otthona! Merjünk értékes vetõmagot szórni a holnapba ! Istennek az a célja, hogy mint minden nép,úgy a mi népünk is erõs, egészséges és egységes legyen. Legyen áldott az Õ szent fölsége, és kérjük, hogy adjon erõt a mindennapi keresztjeink hordozásához, a nehézségek vállalásához, a verejtékhez, mindahhoz ami szükség önmagunk, nemzetünk és szép világ tovább teremtéséhez.

  A NAPKÖZIOTTHON GYERMEKEI NEVÉBEN, KEDVES MUNKATÁRSAM ENGI ÁGI
NEVÉBEN KÉREM, SZENT BORBÁLA IMÁDKOZZÁL ÉRETTÜNK!           
CSABA TESTVÉR, KÉRJÜK ÁLDJA MEG NAPKÖZIOTTHONUNKAT!


   Hálás köszönettel , Kovács Agnes


Csatolt képek:

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu