
|  |  |
| Százezrek zarándokoltak el Erdélyből és az anyaországból a székelyföldi Csíksomlyóra (a szerző felvételei) |
|
• Székely gyors: Semmi jegy ! Ez a mü vonatunk!
• 2 perces interjú: Harrach Péter, az Országgyűlés KDNP-s alelnöke
• 2 perces interjú: Bábel Balázs, kalocsa-kecskeméti érsek
Méltó jutalomban részesül a pünkösdi zarándok, ha a Kis- és
Nagy-Somlyó közötti nyeregbe, az ünnepi szentmise színhelyére az
odavezető útvonalak legmeredekebbikén, a Jézus hágójának is nevezett
keresztúton jut fel. A Kálvária-hegy próbára teszi a tapasztalt
hegymászókat is, de idős asszonyok és férfiak, fiatal gyermekek is
végigjárják, és közben imádkoznak. Fent, a tetőn aztán a zarándok elé
tárul jutalma: a világ minden szegletéből összesereglett és együtt
énekelő több százezres zarándoktömegben gyönyörködhet. Közeli és
távolabbi falvakból, tengereken túli és Kárpát-medencei városokból,
gyalog, lóháton, vonattal, busszal vagy éppen gépkocsival érkezett
búcsúsok vettek részt a szentmisén, amelyet az idén Bábel Balázs
kalocsa-kecskeméti érsek celebrált.
A főpap beszéde a csíksomlyói búcsúk történetének egyik
legvilágiasabb, de mégis egyházi szemléletű prédikációja volt, amelyből
nem hiányzott az anyaországot sújtó problémák felemlegetése. Az érsek
beszélt arról, hogy a világ és benne a magyar nép nagy válságban van.
"Azért hozom elő magyarországi életünk gondjait és bajait, mert az
ottani élet kivetül a világ összes magyarjára, és mi minden megosztó
szándék ellenére egyetlen nemzetet alkotunk" – indokolta szavait Bábel
Balázs, majd így folytatta: "Most sokan csak azt érzik, hogy gazdasági
válság van. Akik mélyebben látnak, azt mondják, erkölcsi válságban
vagyunk. De még mélyebbre kell tekintenünk, mert az erkölcs nem áll meg
önmagában. Támaszt kíván. Az ember elveszítette komoly istenhitét
háromszáz éve. Azóta egyre lejjebb csúszunk. Először megvolt még az
erkölcsi érzék a jó és rossz iránt. De aztán az is megszűnt. Az
erkölcsi válságban a bűn a botrányig ért, és korrumpálódott minden, ezt
követte az értékválság.
Hogy mit jelent ez? Azt, hogy a mai világ mindent a pénzzel mér. Ma
ott tartunk, hogy az áldozatos munkakörökben dolgozó emberek egy hónap
alatt nem szereznek annyi jövedelmet, mint e világ gazdagjai egy óra
alatt, akik jókor vannak jó helyen. Ezt a válságot és értékválságot
nagyon könnyen az államcsőd is követheti." Bábel Balázs kitért a
családrombolásra is: "S milyen fájdalmunk van még az erkölcsi
válságban? Hogy az emberiség őssejtjét, a családot rombolják. Minden
más együttélést fel akarnak emelni a család rangjára, miközben a
családok támogatása csökken. Növekszik az abortuszé. Még a
prostituáltak is kapnak újabban állami támogatást. A maradék ifjúságot
pedig megrontják. Mindenhová beszivárog az új kór, a genderprogram,
hogy mindenki döntse el szabadon, hogy férfi vagy nő, homoszexuális
vagy transzszexuális, transzvesztita vagy heteroszexuális akar lenni.
Aztán még ha ez sem elég, először az enyhe kábítószereket ajánlják
nekik, majd a még keményebbeket, hiszen ez jövedelmet hozhat az
államnak. Eddig azért tudtunk fölemelkedni, mert többen születtek, mint
ahányan meghaltak. Mára megfordult ez a rend."
Az érsek név szerint nem említette, de Gyurcsány Ferencről és
Medgyessy Péterről is beszélt, amikor azt mondta: "Évekkel ezelőtt
hallottuk azt az egetverő gőgös kijelentést egy politikustól: »A
magyarok Nagyasszonya levette rólunk a kezét. Majd mi gondoskodunk a
magyarokról.« Egy másik azt mondta: »Jóléti rendszerváltást hozunk.« S
mi a valóság? Kisemmizettek lettünk. Elviselhetetlen, kifizethetetlen
adósság jármában nyögünk. (…) Nekünk össze kell fognunk! Mert nem vette
le rólunk a magyarok Nagyasszonya a kezét! Sem a Csíksomlyói Szűz
Mária, aki egy! Ő velünk van! Hozzá kell folyamodnunk, fordulnunk.
Ahogy ezer évvel ezelőtt a mi Szent István királyunk végső
elkeseredettségében felajánlotta a koronát, úgy ajánljuk föl mi is az
életünket neki."
A szentmise végén Lezsák Sándorral találkoztunk. Az Országgyűlés
alelnöke egy mondatban felelt kérdésünkre, mit jelentett neki az idei
zarándoklat: "Itt dobogott most nemzetünk szíve." |