Az
istenhitből és a Szentírásból is következik, hogy szeretnünk kell
egymást és felebarátainkat, és elkötelezettnek kell lennünk nemzeti
közösségünk érdekei iránt – hangsúlyozza Tempfli József ny. püspök,
aki Kiskunhalason egyházi rendezvényeken, szentmiséken vett
részt, előadást tartott a Szilády Áron Református Gimnáziumban, majd
mécsest gyújtott az Országzászló Emlékműnél.
*
Kohout
Zoltán, a Halasi Tükör munkatársának Tempfli Józseffel folytatott
beszélgetését Kuris István László továbbította szerkesztőségünknek. Az
alábbiakban az interjúból olvashatnak rövid részletet:
– Hogyan
kapcsolódik össze nemzettudat és keresztényi istenkeresés? Nem mond-e
ellent egymásnak a kettő – miután az Evangélium és egyes
evangélisták is utalnak rá, sőt: sürgetik a személyekhez, közösségekhez
kötődő rokonszenvek meghaladását az egyetemes szeretet eszményében?
– A
kettő a lelkiismeretben szorosan összetartozik, mindezt egyetlen
mondattal igazolhatom. A Szentírásban azt is olvashatjuk: Isten előbb
szeretett Téged, éppen ezért Te is szeresd felebarátaidat. Nem azt
mondja, hogy mivel Isten előbb szeretett, szeresd Te is viszont, hiszen
nekünk van szükségünk Istenre. De bizonyítanunk kell, hogy mivel előbb
szeretett minket, ezért szeressük felebarátainkat. Ha ez így igaz,
akkor a felebarátokba beletartozik a társadalom, hiszen mi, emberek
vagyunk annak összetevői. Akkor ehhez szorosan hozzátartozik a
nemzetszeretet és mindazok szeretete, akik köztünk vannak – én ezzel
bizonyítom.
– Trianon és más, akár
jelenbéli nemzeti próbatételeink kapcsán sokszor mintha hajlamosak
volnánk megfeledkezni saját felelősségünkről: a széthúzásról, rossz
döntéseinkről. Milyen tanulság fogalmazható meg általánosan a magyarság
számára?
– A nemzetségemnek szóló érdeket – beletartozik
ebbe a magyarság is –, a jövőnk, fennmaradásunk érdekeit nem szabad
feláldozni az anyagias természetű érdekekért, földi érdekekért, úgy
mint a pénz, politika, illetve pártok vagy egyéni ambíciók érdekei.
Nagyobb kell, hogy legyen a nemzeti, a vallási és a köz érdeke, mint az
egyéni érdek. Magasan felette kell lennie. Ezt meg kell tanulnunk, meg
kell értenünk, és így kellene élnünk.
Magyar Kurír
Kép: Kuris István László