A
virágtermesztésrõl neves Udvarfalván a Zólyomi nagycsaládot kerestük.
„Menjenek a Malom utcába, az utolsó házban megtalálják õket” – szólt az
útbaigazítás. Mielõtt megpillantottuk volna az említett otthont,
találgattuk, milyen házban lakhat a tizenegy gyermekes család. Az utca
végéhez közeledve két lánytól érdeklõdtünk, pontosan hol lakik Zólyomi
József és Rozália. Kiderült, szüleiket keressük. Az emeletes ház
udvarán két sor terített ruha. Nemrég született kiskutyák fogadnak,
legalább hatan. Virágcserepek lógnak mindenütt, és a kerti fóliasátor
bizonyítja: a háziak termesztették az udvardíszeket.
Bejelentkezés
nélkül érkeztünk, de a ház asszonya, Rozália szívesen tessékel be. A
szépen berendezett lakásban mindenütt nyoma van a sok gyereknek. A
fogas alatt a szokásosnál több pár cipõ, a konyhában több szék. A
kisebbek a félig kész emeleti szobában tanulnak, a nagyobb lányok
ballagásra készülõdnek. A hatéves Dávidnak ma van a születésnapja, de
csak az esti közös vacsoránál kapja meg a köszöntõ puszikat.
„Szárnyam alatt vannak”
Zólyomi Rozália idén ötvenéves, elsõ gyerekét, Józsefet 20 évesen hozta
a világra. „Ha visszanézek, és belegondolok, mennyi öröm és mennyi
probléma volt az életünkben, hálát adok Istennek, hogy végig velem,
velünk volt. Mindig úgy éreztem, hogy Isten engem édesanyának
teremtett. Ezért vállaltam a gyermekeket, tudatosan. Lehet, hogy
mostani ésszel, szívvel másképp döntök” – mondja az édesanya, miközben
rendre utasítja a gyermekeket, és kirakja a házba bemerészkedõ
kiskutyát. „A nagy családban nagyon sok nehézség, de sok öröm is van.
Szeretjük egymást, figyelünk egymásra, békességben élünk. Férjem áldott
jó ember, aki Isten és az emberek tiszteletére neveli a gyerekeket. Én
megpróbálom összetartani a gyerekeket. Örvendek, hogy épek,
egészségesek.”
50 töltelék egyszerre
A
családfenntartó édesapa kõûves, reggeltõl estig a városban dolgozik.
Az édesanya a nagyobb lányokkal a gazdaságot rendezi, a veteményest
gondozza. Idén a virágtermesztés nem váltotta be a hozzá fûzött
reményeket, a szebbnél szebb muskátliknak, petúniáknak nem akadt
gazdája. „A kertben megtermeljük a szükséges veteményeket. A gyermekek
nem nagyétkûek, inkább keveset esznek, de az finom legyen. Nagyon
szeretik a paszulylevest, amibõl legalább 5–6 literrel fõzök egyszerre.
Gyakran készítek töltött káposztát, töltött paprikát. 45–50 darabot” –
meséli Rozália, hozzátéve, hogy a nagyobb lányok kiveszik részüket a
házimunkából is. A szárítókötélen lógó ruhákra utalva elmondja, hogy
késõ este, néha éjszakába nyúlóan megy a mosógép, hiszen mindennap
13-an vesznek tiszta ruhát.
Egy zsák füzet iskolakezdéskor
A család költségvetését fõként az iskolakezdés terheli meg. Az
édesanyától megtudjuk, a református tiszteletes asszony évente
néhányszor ruhákat ad nekik. A kisebbeket még fel lehet öltöztetni
turkálókból, de a nagyobb lányoknak már új darabokat kell vásárolni.
Ami pont jó nekik, szépen rájuk simul. Szeptemberben egy egész zsák
füzetet, írószert vásárolnak, hiszen mindent hatfelé kell osztani. A
hét lány és négy fiú mindannyian jó tanulók voltak, jó tanulók.
Mindegyikük szereti a matematikát, a románnal kissé nehezen
boldogulnak, hiszen Udvarfalván nagy magyar közösség van, így csak az
iskolában beszélnek az állam nyelvén.
Kirándulás az állatkertbe
Nem csak az iskolakezdéskor nehéz mindent elõteremteni, egy-egy
szabadidõs program szervezését is kétszer átgondolják. A családnak
nincs autója, így már a marosvásárhelyi állatkertbe is nehéz eljutniuk.
Rozália nemrég örömöt akart szerezni a gyermekeknek, így bebuszoztak a
Bolgárok térre. Igen ám, de onnan gyalog kellett felmenniük a
Somostetõre. A hatéves Dávid félúton elfáradt, így édesapja nyakában
tette meg az út jelentõs részét. „Mire felértünk, és bementünk az
állatkertbe, mindegyikünk úgy elfáradt, hogy alig tudtunk örvendeni a
sok szép látnivalónak. Arról nem beszélve, hogy állandóan figyelnünk
kellett, hogy a hét gyermek közül egyik se kallódjon el.”
Nincs szociális háló
Tizenegy gyermeket felnevelni egyáltalán nem könnyû dolog. Rozália azt
sérelmezi, hogy az állam egyáltalán nem támogatja a nagycsaládosokat.
„A szomszédban lakik egy család, aki árva gyermeket nevel. Jó sok
pénzért. Ha az állam támogatná a családokat, akkor több gyermek
nevelkedhetne saját szülei mellett. A magyarországi Iskola Alapítvány
támogatása mellett semmilyen segítséget nem kapunk. A polgármester
mindig azt mondja, hogy most nincs alap ilyesmire. A politikusok
egyáltalán nem foglalkoznak a nagycsaládokkal. Pedig mi egyszerre heten
megyünk szavazni, így joggal várjuk el, hogy ne csak ígérjenek, hanem
konkrét segítséget is nyújtsanak” – rója fel a politikusoknak,
önkormányzati vezetõknek az édesanya. Hozzáteszi: mivel nincs fizetése,
így nyugdíja sem lesz. „Néha felmerül bennem, vajon mennyire igaz a
mondás: Egy édesanya eltart tíz gyermeket, de vajon tíz gyermek eltart
egy édesanyát?” – teszi fel a kérdést választ nem várva Zólyomi
Rozália.
Simon Virág
Vásárhelyi Hírlap