Kedves
Munkatársaim!
Az
elmúlt napokban Istennek legyen hála a Szent Ferenc Alapítvány
elöljáróival és a házak vezetõivel kiértékelhettük az elmúlt
évet. A 2oo8-2oo9-es tanévért a Szent Anna tó partján, adtunk
hálát, a jó Istennek, a szentmise áldozatban. Az
imádság után jelképesen Székelyföld
szent vizében, a Szent Anna tóban lemostuk az év minden porát
magunkról, egy kiadós fürdõzéssel. De volt csónakázás is
néhányak örömére, és néhányak riadalmára, melyet finom sült
kolbásszal, söröcskével próbáltunk, sikeresen oldani.
Jó
volt hálatelt szívvel, az év minden gondja, baja után,
felszusszanni. Egy ilyen tanév gondolom, mindannyiunknak olyan mind
egy hosszú vizsgaidõszak az egyetemisták számára. Úgy érzem
átmenõ jegyet adhatnak a gyerekek, támogatóink, de még a
hatóságok is mindnyájunk számára. Én úgy gondolom, hogy az év
elején magunk elé állított
célokat sikerült megvalósítanunk. Egyetlen házunkban sem léptünk
vissza, se létszámban, se más szempontból, sõt, mertünk új
célokat is magunk elé tûzni, melyeket részben el is értünk.
Talán az év legnagyobb új ajándéka, a csíksomlyói ház, mely
nagy vonalakban belülrõl elkészült, és melynek immár elkezdtük
a külsõ felújítását is.
A
másik nagylélegzetû célunkat a gyergyószentmiklósi otthonunkat
valószínû, hogy õszre nem fogjuk tudni beindítani.
Az
alapítvány vezetõsége nevében mindenki munkáját,
gyermekeinkért végzett erõfeszítését köszönöm, kívánok
mindnyájatoknak örömteli boldog vakációt! Szeretettel bíztatlak,
hogy a 2oo9-2o1o tanévre, ha javaslataitok vannak, osszátok meg
velünk, hogy szervezõ munkánkba javaslataitokat figyelembe tudjuk
venni.
Szeretettel,
Cs. t.