Országunk
egyre súlyosbodó erkölcsi és gazdasági válságban vergõdik. A
törvények önmagában nem nyújtanak védelmet a visszaélések
ellen, és nem vetnek gátat az Magyarország erõforrásainak
kifosztásán alapuló, önzõ és rövidlátó politikának. Nekünk
magunknak kell kimondanunk: ami most történik: érvénytelen!
Csatlakozzunk
a zempléni Komlóska és Pálháza polgármesterének
kezdeményezéséhez: vegyünk részt a Nemzeti Zarándoklaton. Az
út, amit közösen megteszünk, jelezze egy új korszak kezdetét!
Olyan korszakét, melyben a közösségek maguk döntenek a
jövõjükrõl, ellenõrizni tudják vezetõiket és a hatalom, a
tudás, a vagyon a közjót szolgálja.
Az
ország négy sarkából induló zarándokok az utakra hívják az
embereket. Mert most még mi vagyunk többen: akik az erõszakot
elutasítjuk, de a hazugságot és az ország kiárusítását már
megelégeltük.
MOST
MI JÖVÜNK!
A
zarándokok június 10-én Pálházáról, 11-én Komlóskáról,
12-én Ópusztaszerrõl, 13-án Pannonhalmáról, 15-én
Somoskõújfaluból gyalog indulnak Budapestre, ahol 20-án,
szombaton délután nagygyûlésen bocsátjuk vitára javaslatainkat
és követeléseinket.
A
zarándoklat Pálházáról és Komlóskáról már sikeresen el is
indult sok résztvevõ és a sajtó jelenlétében.
A
Nemzeti Zarándoklat Pannonhalmáról induló ágát az Élõlánc
Mozgalom és a Polgári Körök közösen szervezik. Kérünk
Benneteket, hogy – ahogy idõtök engedi – vegyetek részt a
Nemzeti Zarándoklaton. Nyilvánvalóan elsõsorban azon községek
és városok polgári köröseire számítunk, akik a zarándoklat
útvonalán, illetve annak közelében laknak.
A
zarándoklat nyugati ága az alábbi településeket érinti:
Pannonhalma, Nyalka, Mezõõrs, Rétalap, Bõny, Bana,
Bábolna, Nagyigmánd, Kocs Tata, Tatabánya, Szárliget, Szár,
Újbarok, Óbarok, Bicske, Etyek, Pusztazámor, Sóskút, Tárnok,
Érd, Diósd, Budafok, Budapest.
Természetesen
a Zarándoklat déli-, keleti- és északi ágához való
csatlakozást is igen nagy örömmel fogadják a zarándoklat
szervezését és lebonyolítását végzõ polgármesterek. A
zarándoklat egyes ágai által érintett települések listája és
a zarándoklat teljes programja megtekinthetõ a nemzeti
zarándoklat és az élõlánc honlapokon.
www.nemzetizarandoklat.hu
www.elolanc.hu