„A Szent Pál-év hamarosan véget ér, de tovább folytatódik spirituális hatása az egész világon” – sajtótájékoztató a Vatikánban

Pénteken
délelőtt a Szentszék sajtótermének II. János Pál aulájában Andrea Cordero Lanza di Montezemolo bíboros felidézte a vasárnap záruló Szent
Pál-év fontos eseményeit. A római Falakon-kívüli Szent Pál bazilika
főpapja emlékeztetett a kezdeményezés születésére. Még II. János Pál
bízta meg a főpapot azzal, hogy egy erre a célra létrehozott bizottság
élén tanulmányozza a bazilika és a hozzá tartozó extraterritoriális
létesítmények felújítását.
A Szentatya halála után XVI.
Benedek pápa hagyta jóvá az átrendezés tervét, amely a bazilikára,
valamint a hozzá tartozó bencés apátságra és egyéb intézményekre
vonatkozott. A bíboros ekkor javasolta Benedek pápának a Népek
Apostolára emlékező jubileumi év megrendezését, Szent Pál születésének
2000. évfordulója alkalmából. A pápa örömmel fogadta az ún. „tematikus”
év megrendezésének ötletét, amelynek két alapvető célja volt. Egyrészt
az, hogy jobban megismertesse a hívekkel a Népek Apostola által ránk
hagyott rendkívüli üzenetet, másrészt egyre inkább erősítse az
ökumenikus kapcsolatokat az egyes keresztény közösségek között.
Ez
utóbbi egyébként minden pápai bazilika intézményes feladata – tette
hozzá Cordero Lanza di Montezemolo bíboros. Így született meg először a
történelemben a páli jubileumi év, amelyre meghívást kapott a világ
minden katolikus püspöke és általában minden keresztény közösség. Az
eseményt XVI. Benedek pápa a Szent Pál bazilikában nyitotta meg 2008.
június 28-án Szent Péter és Pál apostolok vesperásával. A Szentatya
mellett állt I. Bartolomeosz, konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is.
Az elmúlt év során hívek számtalan csoportja érkezett püspökeik
vezetésével, nemcsak Olaszországból, hanem a világ minden részéről.
Szerzetesek és szerzetesnők, Istennek szentelt életet élők, egyházi
mozgalmak, társulások tagjai, egyetemi, iskolai, kollégiumi csoportok,
plébániai hívek, egyszerű családok. Nemcsak katolikusok, hanem
ortodoxok, protestánsok, anglikánok és különféle egyéb keresztény
felekezetek képviselői keresték fel a Népek Apostola sírját, lehetetlen
megállapítani, összesen hányan voltak. A legnagyobb létszámú
zarándoklat az elmúlt héten az olaszországi Aversa egyházmegyéjéből
érkezett több mint hatezer hívővel. 100 autóbusszal és egyéb
járművekkel jöttek el Rómába. Az év kiemelkedő eseménye volt Chiara
Lubich temetése, amelyen a Fokoláre mozgalom 20 ezer tagja vett részt a
világ számos országából. Sokan csak a bazilika előtti térségen
elhelyezett óriáskivetítőkön követhették a gyászszertartást. A
jubileumi évet megelőzően naponta átlagban néhány ezren keresték fel a
Szent Pál bazilikát, míg idén például május elsején több mint 18 ezer
volt a zarándokok száma. Ezekben az utóbbi hetekben naponta átlag
tízezren keresik fel Pál apostol vértanúságának helyét.
A
bazilika főpapja utalt rá, hogy Rómán kívül számos kezdeményezéssel
emlékeztek meg az egész egyetemes egyházban a Népek Apostoláról, majd
felidézte a bazilikában végzett felújítási munkálatokat. Ezek közül a
legfontosabb az volt, hogy rést nyitottak a Pál sírját körülvevő pápai
oltár alatti V. századi téglafalban. Ez lehetővé tette, hogy a hívek
megpillantsák a mindezidáig rejtve maradt hatalmas márvány sírbolt
egyik oldalát. Az imára összegyűlt zarándokokat így mindössze néhány
méter választja el a szarkofágtól, amely 20 évszázada őrzi a Népek
Apostolának földi maradványait.
A páli év lezárása alkalmából
a Szentatya hét pápai delegátust küld a Népek Apostolához fűződő
legfőbb szent helyekre: a Szentföldre, Damaszkuszba, Tarzuszba, Ciprus
szigetére, Athénbe, Máltára és Libanonba. Egy bíboros vezeti a
küldöttséget, amelynek tagjai hálát adnak Istennek az elmúlt jubileumi
évért és arra buzdítják a helyi híveket, hogy folytassák a páli év
kezdeményezéseit, haladjanak tovább a keresztény egység
visszafordíthatatlan útján – mondta pénteken délelőtt a szentszéki
sajtótájékoztatón Andrea Cordero Lanza di Montezemolo bíboros.