„A Szent Pál-év hamarosan véget ér, de tovább folytatódik spirituális hatása az egész világon” – sajtótájékoztató a Vatikánban

Pénteken
délelõtt a Szentszék sajtótermének II. János Pál aulájában Andrea Cordero Lanza di Montezemolo bíboros felidézte a vasárnap záruló Szent
Pál-év fontos eseményeit. A római Falakon-kívüli Szent Pál bazilika
fõpapja emlékeztetett a kezdeményezés születésére. Még II. János Pál
bízta meg a fõpapot azzal, hogy egy erre a célra létrehozott bizottság
élén tanulmányozza a bazilika és a hozzá tartozó extraterritoriális
létesítmények felújítását.
A Szentatya halála után XVI.
Benedek pápa hagyta jóvá az átrendezés tervét, amely a bazilikára,
valamint a hozzá tartozó bencés apátságra és egyéb intézményekre
vonatkozott. A bíboros ekkor javasolta Benedek pápának a Népek
Apostolára emlékezõ jubileumi év megrendezését, Szent Pál születésének
2000. évfordulója alkalmából. A pápa örömmel fogadta az ún. „tematikus”
év megrendezésének ötletét, amelynek két alapvetõ célja volt. Egyrészt
az, hogy jobban megismertesse a hívekkel a Népek Apostola által ránk
hagyott rendkívüli üzenetet, másrészt egyre inkább erõsítse az
ökumenikus kapcsolatokat az egyes keresztény közösségek között.
Ez
utóbbi egyébként minden pápai bazilika intézményes feladata – tette
hozzá Cordero Lanza di Montezemolo bíboros. Így született meg elõször a
történelemben a páli jubileumi év, amelyre meghívást kapott a világ
minden katolikus püspöke és általában minden keresztény közösség. Az
eseményt XVI. Benedek pápa a Szent Pál bazilikában nyitotta meg 2008.
június 28-án Szent Péter és Pál apostolok vesperásával. A Szentatya
mellett állt I. Bartolomeosz, konstantinápolyi ökumenikus pátriárka is.
Az elmúlt év során hívek számtalan csoportja érkezett püspökeik
vezetésével, nemcsak Olaszországból, hanem a világ minden részérõl.
Szerzetesek és szerzetesnõk, Istennek szentelt életet élõk, egyházi
mozgalmak, társulások tagjai, egyetemi, iskolai, kollégiumi csoportok,
plébániai hívek, egyszerû családok. Nemcsak katolikusok, hanem
ortodoxok, protestánsok, anglikánok és különféle egyéb keresztény
felekezetek képviselõi keresték fel a Népek Apostola sírját, lehetetlen
megállapítani, összesen hányan voltak. A legnagyobb létszámú
zarándoklat az elmúlt héten az olaszországi Aversa egyházmegyéjébõl
érkezett több mint hatezer hívõvel. 100 autóbusszal és egyéb
jármûvekkel jöttek el Rómába. Az év kiemelkedõ eseménye volt Chiara
Lubich temetése, amelyen a Fokoláre mozgalom 20 ezer tagja vett részt a
világ számos országából. Sokan csak a bazilika elõtti térségen
elhelyezett óriáskivetítõkön követhették a gyászszertartást. A
jubileumi évet megelõzõen naponta átlagban néhány ezren keresték fel a
Szent Pál bazilikát, míg idén például május elsején több mint 18 ezer
volt a zarándokok száma. Ezekben az utóbbi hetekben naponta átlag
tízezren keresik fel Pál apostol vértanúságának helyét.
A
bazilika fõpapja utalt rá, hogy Rómán kívül számos kezdeményezéssel
emlékeztek meg az egész egyetemes egyházban a Népek Apostoláról, majd
felidézte a bazilikában végzett felújítási munkálatokat. Ezek közül a
legfontosabb az volt, hogy rést nyitottak a Pál sírját körülvevõ pápai
oltár alatti V. századi téglafalban. Ez lehetõvé tette, hogy a hívek
megpillantsák a mindezidáig rejtve maradt hatalmas márvány sírbolt
egyik oldalát. Az imára összegyûlt zarándokokat így mindössze néhány
méter választja el a szarkofágtól, amely 20 évszázada õrzi a Népek
Apostolának földi maradványait.
A páli év lezárása alkalmából
a Szentatya hét pápai delegátust küld a Népek Apostolához fûzõdõ
legfõbb szent helyekre: a Szentföldre, Damaszkuszba, Tarzuszba, Ciprus
szigetére, Athénbe, Máltára és Libanonba. Egy bíboros vezeti a
küldöttséget, amelynek tagjai hálát adnak Istennek az elmúlt jubileumi
évért és arra buzdítják a helyi híveket, hogy folytassák a páli év
kezdeményezéseit, haladjanak tovább a keresztény egység
visszafordíthatatlan útján – mondta pénteken délelõtt a szentszéki
sajtótájékoztatón Andrea Cordero Lanza di Montezemolo bíboros.