BESZÁMOLÓ A REMETEI -
CSUTAKFALVI NAPKÖZIK TEVÉKENYSÉGÉRŐL
A 2008-2009- ES
TANÉVBEN
Tisztelettel
köszöntjük Csaba atyát, valamint az alapitvány minden
munkatársát.
Úgy érezzük,
hogy ez a tanév egy kicsivel jobb volt mint az elöbbiek, talán
jobban összeszoktak a gyerekek is. Jobban tudatosult bennük, hogy
egymást tiszteljék és szeressék, úgy fogadják el társaikat,
amilyenek. A tanulás terén is van javulás, de a szokott gyenge
eredmények is megvannak. Kezdeném a tanulási eredményekkel:
-Csutakfalván- az I. osztályos
Győrfi Andrea II. helyezett, az V. osztályos Portik Hortenzia III.
helyezett, a III. osztályos Erös Csaba és a II. osztályos Ivácson
Angella jutalom dijat kapott. Van egy osztályismétlő, a II.
osztályos Albert Szilárd és egy pótvizsgás a IV. osztályos
Gábor Noémi. Ugyancsak osztályt ismétel az V. osztályos Györfi
Sebastian. A többi gyerek a két véglet között van, de a
nagyrészük jó közepes tanuló.
-A központi iskolából - Nagy
Melinda IV. osztályos és Borbély Sándor V. osztályos gyerekek
érték el a jutalom dijat, van egy pótvizsgás V. osztályos
Borbély János. A többi gyerek jó közepes tanuló.
A tanuláson kívül egypárszor
műsorokat adtunk elő.
- 2008. nov. 19-én - Szent Erzsébet
napjára a csutakfalvi templomban előadtunk a csutakfalvi
gyerekekkel egy verses összeállítást Szent Erzsébet életéről.
- Karácsonykor (2008) -
dec. 24 este és 25-én a 9-es reggeli szentmise után előadtuk a
betlehemes játékot a csutakfalvi gyerekekkel.
-2009. jan. 18.-án a csutakfalvi
gyerekek előadták Szent Margit zsolozsmáját.
- Farsangkor – a Balás
Jenő (csutakfalvi) iskola tanulóival és közösségével
valamint a központi délutáni csoport és a Fráter György ált.
iskola III.B osztályával ünnepeltünk együtt.
(18 kg lisztből sütöttünk a
szülőkkel együtt fánkot, üditő és tea mellé).
Anyák napjára kis ajándékot
készítettünk és egy kis verssel köszöntötték az anyukákat.
-2009 Húsvét – a két
csoport-központi és csutakfalvi gyerekei előadták a Passiót, ami
nagyszerűen sikerült, ez alkalommal vendégeink voltak Csergő
Hajnal és Dávid Balázs munkatársak.
Két alkalommal adtuk elő
nagycsütörtökön a központi templomban és húsvét II. napján
a csutakfalvi templomban.
-2009 Pünkösd - egy népi
pünkösdölőt adtunk elő a csutakfalvi templomban, mindkét
csoport szerepelt, a veszprémi vendégeink tiszteletére és a népi
hagyományok ápolása érdekében.
A veszprémi zarándok csoport 2008
pünkösdjén is meglátogatott, édességet, élelmet, játékokat
és ruhaneműt hoztak a gyerekeknek, valamint 67.000 forintot amiből
fedeztük a parajdi utunkat és vettünk 2 CD lejátszós
kazetofont, a többit pótoltuk az élelemhez – inkább édességet
vásároltunk.
Az idén ugyanúgy kaptunk ajándékokat
és 60.000 forintot, amiből fizettük a tanévzáróra az autóbuszt
meg fedezi a gyimesbükki kirándulásunkat amit június 24-én
szerveztünk.
A nyári vakációban, július 1-vel
kezdődően a két csoport a központi napközi termében kézműves
tábort tart egészen augusztus végéig. Itt tanulnak és
gyakorolnak be olyan kézi munkálatokat amelyre az iskolai
időszakban nincs idő. Kezdve a varrás, kötés, fonás, szövés,
fűzés, üvegfestés a nemezelésig.
Közben még a gyengébbekkel kicsit
tanulgatunk, hogy ne felejtsenek túl sokat.
Köszönjük a sok ajándékot, a
biztatást és a szép szavakat, mindent, mindent nagyon köszönünk.
Kérjük a Jó Isten áldását és a segítségét az alapítvány
minden hozzátartozójának.
Kívánunk erőt, egészséget és
kitartást, és ugyanilyen jó kedvvel és szeretettel találkozzunk
a szeptember 6-i évnyitón.
Tisztelettel:
György-Mózes Renáta és Ferencz Ágnes nevelők
Gyergyóremete, 2009. június 22.
---
Kedves Renáta!
Szeretettel
köszönöm a beszámolódat... Isten áldását kérem a
szorgalmas,
aranyos gyerekekre is, de a lassabban felzárkózókra
is...
Gondolom, szeptember 5-én a tatárdombi ünnepségen
mindannyian ott
lesztek, és akkor majd személyesen is
köszönthetlek benneteket,
szeretettel, Cs. t.