A Zakariás család Anna
villájaként ismert épületét Tusnádfürdőn a Dévai Szent Ferenc
Alapítvány az amerikai magyarok adományaiból vásárolta és újította fel.
A gyermekvédelmi központot és kápolnáját névünnepének előesti
szentmiséjén, pénteken Szent László védelmébe ajánlotta dr. Jakubinyi
György gyulafehérvári érsek és P. Böjte Csaba ferences szerzetes.
A
plébániatemplomban tartott liturgián Csaba testvér megköszönte: a helyi
polgármesteri hivatal és Incze Dénes plébános támogatásával Tusnádfürdő
befogadta az intézményt és lakóit. Az egyházközség elöljárója kifejezte
háláját a Szent László házért, amely „a környéken kallódó aranyos
kicsikék otthonává vált”, kívánva a „lelkiismeretet ébresztő” Csaba
atyának továbbra is jólelkű embereket és munkájukat támogató rendi és
egyházmegyei elöljárókat. Jakubinyi érsek szentbeszédében a lovagkirály
történelmi jelentőségéről, erényeiről szólt. Erdély védőszentje
emlékezetét nem csak a Tordai-hasadék, Cserhalom, nagyváradi sírja
őrzik, idézték a felhangzó énekek „a mennynek sorsosa” példáját.
Az
ünnepi díszes, küllemében is impozáns épület előtt Tatár Sarolta a névadóról beszélt, a bentlakó gyermekek pedig,
legendáit összefűzve, az alkalomra összeállított dramatizált előadással
örvendeztettek meg. Az áldó szertartás után megnéztük a korszerű
otthont. Az intézményben, nyolc család 74, zömmel alcsíki gyermeket
nevel. A legkisebbek egy év körüliek. Három napközis csoportban félszáz
iskoláskorú évközi és vakációs tevékenységeit is irányítják a nevelők.
Kolozsvári Tibor házvezető lapunknak elmondta: 20-30 gondozottjuk
szünidőben sem megy haza, őket táboroztatják
Molnár Melinda- Csíki Hírlap