Szovátán
lassan lassan elkészül a Szent József jegyesérõl, Máriáról elnevezett
épület is, melyben a nagy diákjaink kapnak szállást. Mária és József,
õk ketten, a kis Jézussal alkotják a Szent Családot.
Beszélgetés közben sokszor rákérdeznek a fiataljaink, hogy létezik
na is igaz szerelem, szent család? Megkérdezik, hogy milyen is egy
igazi õszinte kapcsolat, szerelem? Sírig tart a házasság? Sokszor
próbáltam az Egyházunk tanítását megfogalmazni, a szentírás fényében az
ismerkedéstõl kezdve az örök életig tartó hûséges házasságig. Szeretném
ezeket a gondolatokat összeszedni és egy lelkigyakorlatos elmélkedésben
szépen össze foglalni, július 18-22 között.A test és a lélek
össze tartozik, ezért a lelkigyakorlatunk alatt a megfogalmazott
gondolatok mellett szeretnénk a szovátai házunk közel két hektáros
udvarán egy szép parkot is kialakítani, a keresztény párkapcsolat egy –
egy állomásával. Célunk az, hogy a fiataljaink és az otthonunkba
látogató kedves vendégeink e parkot hosszan járva, egy – egy állomásnál
megállva, elgondolkozzanak. Esetleg késõbb is, a lelkigyakorlatunk egy
- egy állomással kapcsolatos gondolatait magnóról meghallgatva,
megerõsödjenek a szerelem és a házasság intézményének elfogadásában,
értékelésében, vagy tovább lépési lehetõségre találjanak a saját
kapcsolatuk rendezésében. júl: 18. szombat: o9.oo Elmélkedés a találkozásról: Õ Isten ajándéka és én is ajándék vagyok... 12.oo Elmélkedés az Ismerkedésrõl: A kis magból felfakad az élet... 18.oo Eljegyezlek hûséggel, szeretettel, szerelemmel... júl: 19. vasárnap: o9.oo Házasságkötés - Fõpap vagy szentséget szolgáltatsz ki... 12.oo Elmélkedés: Fészek rakás, otthon teremtés 18.oo Elmélkedés a felelõs apaság- anyaságról. júl: 2o. hétfõ: o9.oo Szövetségben a családokkal. A közösség Isten ajándéka! 12.oo Ajándékozzuk meg egymást a kiengesztelõdés lehetõségével... 18.oo A család küldetése a társadalomban, építsük együtt Isten országát!! júl: 21. kedd: o9.oo Aranylakodalom: újból csak ketten vagyunk. 12.oo Özvegy vagyok: Társam már haza ért! 18.oo Mennyország - mennyország!!
A szállásért és a kosztért munkánkkal fizetünk. Jelentkezni lehet Lengyel Jánosnál: Telefon: oo4o753o26564 Email:
lengyelkj@gmail.com |