Kedves Csaba testvér!
Szeretettel köszöntöm
Ilyésmezőből! Októbertől vagyok a gyerekek nevelője.
Bátortalanul félve kezdtem el a rám bízott feladatot, eleinte sok
nehézségbe ütköztem, amíg elfogadtak a gyerekek. Próbáltam a
kedvükbe járni, finom ételeket készíteni nekik és közös
programokat kitalálni nekik. Kirándulgattunk a mezőre, szalonnát
és pityókát sütöttünk, amit nagyon élveztek. Igyekeztem a
verekedésekről leszoktatni őket és igyekezetükért a tanulásban
megjutalmazni dicsérettel és egy kis aprósággal. Eléggé el
vagyunk zárva a világtól, de reméljük idővel mi is fejlődünk.
Őt nyolcadikos gyermekemtől búcsúztunk akik azt ígértek még
visszalátogatnak hozzánk. 23 gyermekből így is marad meg 18.
Voltak gyermekek akik nagyon jó eredményekkel végeztek, de vannak
olyanok is akik még elég gyengék. De remélem jövőben már
összeszokva nagyobb eredményeket tudnak elérni. Nem
igazán látogat minket senki, pedig nagyon örülnénk az
érdeklődőknek*.
Egy alkalommal látogattak el Margiték hozzánk pécsi vendégekkel
akik adományt is hoztak gyermekeinknek ami nagy örömet okozott
nekik. A falu kultúrházának egyik termében vagyunk, ahol van egy
konyha is és azt ebédlőnek is tudjuk használni. Próbáljuk
otthonosan belakni, és a körülményeknek megfelelően élni a
napjainkat. Hálát adok a jó Istennek a mindennapi segítségéért,
köszönjük a mindennapi kenyerünket és köszönöm Istennek, hogy
sikerült a gyermekekkel egy szeretetteljes viszonyt kialakítanom.
Örülök, hogy az alapítvány munkatársa és a gyermekek
nevelője lehetek. A nagyobb gyermekek szeretnének táborba menni,
van nekik útlevelük is, igaz, hogy a nagyobb gyermekek kevésbé
becsülték meg fáradozásaimat, bizony sok gondot okoztak nekem.
Nagyon szeretem őket, ezért úgy gondolom szervezek nekik közös
programokat a nyáron, elviszem őket kirándulni az ilyésmezei
határba, a Rappsóné várához amiről Áprily Lajos írja a
verseit. Fogászatra is szívesen vinném a gyermekeket így az is
kirándulást jelentene nekik. Mert nagyon szeretnek a szovátai ház
udvarán levő játszótéren játszani. Voltak elkeseredett és
örömteli pillanataim is. Nagyon ügyes segítőkész kis gyermekeim
vannak, öröm volt velük együtt lenni, nap mint nap. Hálás
vagyok a jó Istennek a gyermekek testi épségéért, és a
tapasztalatokért. Köszönöm a bizalmat, hálás szeretettel:
Éva,
Ilyésmezőről
2009/7/10
Margit Gagyi <gagyi.margit@gmail.com>:
*:
kiemelés a szerkesztőtől
Kedves
Éva!
Szeretettel
köszönöm a kedves soraidat. Örvendek a sikereiteknek. Remélem,
hogy én is gyakrabban el fogok jutni hozzátok a jövő évben.
Szeretettel
köszönöm a szép munkádat és Isten áldását kérem rád, és
a
gyermekekre.
Kolléganődet is, - ki kisbabát szült - sok szeretettel köszöntöm,
Csaba
t.