ERSTE Alapítvány - Integration Award 2009

2009-07-23 09:26

2008 novemberében hirdette meg az ERSTE Alapítvány kelet európai szociális díjra szóló integrációs pályázatát a 2009-es évre.
Az 1300 beérkezett pályázat közül, 460 pályázat érkezett Romániából, melyből a Szent Ferenc Alapítvány másik Romániában működő nonprofit szervezettel együtt bekerült az első 10 helyezett közé. A Bukarestben megrendezett konferencián és díjátadáson alapítványunkat is képviseltük ezen alkalomból, mely lehetőséget adott munkánk ismertetésére nemzetközi szinten. A pénzbeni adomány mellett, számos értékes előadást halhattunk valamennyi kelet európai egyetem professzorától a  jelenlegi szociális és gazdasági kérdésekről és a szociális szférára kiterjedő megoldásokról. A díjátadást követően néhány jelentős pályázat bíráló és nevezetes romániai személyiség gratulációjában részesedtünk kik példaértékűnek nevezték alapítványunk munkáját országos szinten. Nagy dolog ez, hiszen tevékenységünk nem volt ismeretes a román és a kelet európai  médiumokban, s ez csak megerősítette gyerekeink és nemzetünk iránt végzett munkánk jelentőségét.

Bízunk benne, hogy ez a lehetőség alapítványunk erősödéséhez jelentősen hozzájárul, Isten dicsőségére!
 
Varga Csaba
Marosillye

KAPCSOLÓDÓ LINKEK
Design és programozás: www.webuzem.hu