Nem sokan fognak hozzá kilencvenéves korukban könyvet írni. Bíró Antal
atya azonban azok közé tartozik, akikre Isten sok feladatot rótt, és
akik igyekeznek tehetségük és lelkiismeretük szerint teljesíteni
azokat. A feladatok pedig sorban állnak Antal atya elõtt.
Hatalmas lelkesedéssel vállalta fel Böjte Csaba mellett, az õ
segítségére a munkát Szászvároson. Meggyõzõdésében, hogy Csaba testvér
gyermekmentõ szolgálatát a plébániai teendõk átvállalásával
támogathatja, a 91 éve sem ingathatja meg. Közben kitartóan küzd a
szászvárosi magyarságért, kertészkedik, az egész erdélyi magyarságot
pedig verseken keresztül biztatja a jóra, szépre.
Kilencvenedik születésnapjára lett kész az a könyvecske, amelyet a
Gyulafehérvári Római Katolikus Püspökség ezeréves jubileumára állított
össze. – A vers mûvészetét Tinódin felül nem is vittem, mondja nevetve,
miközben sorra idézi az egyházmegye történetérõl, az anyáknak,
gyermekeknek, fiataloknak szóló verseket, a hazaszeretetrõl,
gyermekvállalásról, hitrõl faragott rigmusait.
Antal atya ízig-vérig pedagógus. Ma is büszke arra, hogy magyar–román
szakos pedagógusi diplomáját Domokos Pát Péter írta alá, hogy a
ferences rend íratta be Kolozsvárra magyar–német szakra. Aztán mégsem
élhetett pedagógusi hivatásának, hiszen Márton Áron megtiltotta, hogy
papjai marxista iskolában tanítsanak. Mert közben pappá szentelte
Erdély nagy püspöke: – Márton Áron szenteltje vagyok, az õ kitaposott
nyomdokán haladok – mondja határozottan. Az útravaló, amit kapott,
megtartotta erejét a láger hat éve alatt, majd a Bánságban is. A
temesvári egyházmegyében szolgált ugyanis 47 éven keresztül, németül
prédikált. – A legfehérebb kenyeret a sváboktól kaptam, hûségüket
hûséggel szolgáltam meg – emlékezik ezekre az idõkre, miközben
hozzáteszi, erõs idegzete volt, lélekben sosem hagyta el Erdélyt.
Harminc éve nyugdíjas, azóta többet dolgozik, mint elõtte. A versírást
is szolgálatnak szánta, gyerekek kezébe adott különbözõ alkalmakra
versikéket. De Szászvároson kevés a magyar gyermek. – Tamás József, a
kicsi székely püspök szólt, hogy itt gyermek van, szöveg nincs –
magyarázza a könyvecske születésének körülményeit. – Megkért, hogy
írjak az egyházmegye jubileumára is valamit. Nem akartam egy
nyúlfarknyival kiszúrni a szemét, hát összeállítottam egy brosúrára
valót. Nem a tudósoknak írtam, hanem a népnek, a gyerekeknek, a
fejkendõs édesanyáknak, azoknak a papoknak, akik az õ szolgálatukban
állnak.
Augusztus elsejére Székelyudvarhelyre hívták érettségi-találkozóra
Antal atyát. Egykori tanítványai, akik között papok is vannak, verset
kapnak tõle ajándékba. Üzenete nemcsak a véndiákoknak szól, hanem
minden székely fiatalnak: még mindig a remény kapuja elõtt állunk.
Takács Éva
honline.ro
