
Ezzel véglegesen eltűnik az „ateista állam” utópiája, amely a Szovjetunióban 1917-ben kezdődött a vörös forradalommal – hangsúlyozta Dimitrij Medvegyev.
Az orosz elnök elődje, Vlagyimir Putyin már 2006-ban igent mondott a
II. Alekszij pátriárka által vezetett ortodox egyház kérésére, aki
hangsúlyozta, hogy minden orosz diáknak ismernie kell az orosz
kultúrát, az ortodoxia alapvető tanítását, és négy megyében kötelezővé tette az ortodox vallás tanítását. Az
új rendelkezés az ortodox, a muzulmán, a zsidó és a buddhista
vallásoktatásra ad lehetőséget. Putyin tízezer ortodox vallásoktató
kiképzését tervezte 2010-re. Medvegyev viszont kiterjesztette az
említett négy vallásra. A vallásórák fakultatívok lesznek. Az ateisták
számára összehasonlító vallástörténetet terveznek. A Kreml elfogadta a
pátriárkának azon kérését is, hogy a katonaságban legyenek tábori
lelkészek. Putyin elnök ortodox pópákra bízta volna a vallásoktatást,
Medvegyev azonban világi tanárokra.
A 20-as
és 30-as évek bolsevista vallásüldözései során lerombolták a
templomokat, elkobozták az egyházi javakat, üldözték a hívőket.
1994-ben már Jelcin Szentpéterváron felszámolta az „ateizmus múzeumát”,
amelyet a kazáni Miasszonyunk-székesegyházban rendeztek be, és
megnyitotta a templomokat. 1999-ben újjáépítették Moszkvában az
Üdvözítő-székesegyházat, amelyet Sztálin romboltatott le. Ez az
újjáépítés az ortodoxia újjászületését jelzi.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír