Ezek
között említette a házasságra szóló hivatást, a plébániák és katolikus
iskolák helyzetét, az egyháztól eltávolodó katolikusok nagy számát,
továbbá a nehézségeket abban a kultúrában, amely elszántan távol akarja
tartani az egyházat és az erkölcsöt a közélettől.
Az
Evangélium hirdetése terén a gyakorlati nehézségek egyike a házasság és
a család bizonytalansága. Ez egyfajta hivatási válságot jelent, hiszen
a katolikus fiataloknak csak 50%-a házasodik meg. Az életre szóló,
életet adó, szerető és hűséges házasság válságát éljük. Ha ezt sikerül
megoldani, az egyháznak lesz elegendő papja és szerzetese, akikre nagy
szüksége van.
A másik nagy problémaként a New York-i érsek az
egyház infrastruktúrájának megőrzését nevezte meg. A plébániák, az
iskolák, a vallási nevelő programok, a jótékonysági intézmények és
kórházak 200 éve erősítik az egyházat – hangsúlyozta Dolan érsek. Ma
méretük és költségeik miatt küzdenek a fennmaradással. Nemcsak
fenntartani kell ezeket az intézményeket, de meg is kell erősíteni
őket, hiszen ma mindennél nagyobb szükség van arra, hogy az egyház
rendelkezzen közéleti arculattal. Sokan ugyanis igyekeznek kizárni az
egyházat mindenfajta közéleti tanúságtevésből és ezt nem engedhetjük
meg.
Harmadik kihívásként az eltávolodott katolikusok
visszahívását nevezte meg. Az egyházat a családhoz hasonlította,
mondván, hogy a családnak is része marad minden tagja, így az egyház
egy „természetfölötti” családunk marad mindig. Nem létezik tehát az a
fogalom, hogy korábban katolikus volt valaki.
Utolsó
kihívásnak azt a kultúrát nevezte, amely igyekszik távol tartani a
közélettől Istent, az erkölcsöt, az erényt és az egyházat. Ami Amerikát
naggyá teszi, hogy a vallásnak mindig erős és tiszteletben tartott
helye volt a közéletben – mutatott rá Timothy Dolan, New York-i érsek.
Vatikáni Rádió/Magyar Kurír