Csángóföldi Csodamese? - Kovász újság

Nyitott szívvel, s vágyakozó lelkülettel érkeztem a messzi „hazába”. Hittem, ismerem ezeket az embereket, ezt a világot, hiszen megannyi történetet hallottam már róluk. Mégis megdöbbentő volt végiggyalogolni Csángóföld falvainak utcáin, hiszen mindenki magyarul köszönt vissza rám! Bólogató fejjel próbáltam leplezni tudatlanságom; itt színtiszta magyar falvak állnak? Itt az Isten háta mögött, Budapesttől 900 kilométerre, még vannak olyan községek ahol anyanyelvemen beszélnek? Kivétel nélkül mindenki?

Amint az egyik hegy tetejéről visszanézve csodáltam a völgyben meghúzódó kis magyar falut, furcsa és riadt érzés motoszkált bennem: nem éreztem biztos talajt a lábam alatt. Időbe telt, mire rátaláltam miért? A házak fölötti messzeségben magasló Kárpátok vonulatát itt már kívülről csodáltam, elzárta előlem a hazám….

S ekkor hasított belém az érzés, milyen is lehet a csángóvá levés? Az elszakadás!? A vágyakozás, a kinyújtott kéz után, a honfitársaim után?

S megértettem a kemény kötésű, jó kiállású, -máshol talán hegyeket is felfordító- férfiemberek kompromisszum keresését, a szép tartású asszonyok csöndes beletörődését. A szavakat, mik arról szóltak, hogy ez egy más világ! Ez nem a székely virtus világa! Itt az életben maradás a tét! S ha lehet magyarul, s ha nem, hát Isten megsegít….

Itt a csángó falvak arról ismerszenek meg, hogy nem fut be ide műút, nincsenek irányjelző táblák, sem feliratozott helységnevek, csak sáros, elhagyatott szekér utak. Ide csak három négynaponta téved be autóbusz, nincs vezetékes víz, sem csatorna, s néhol csöpögő, mocskos olajkutak éktelenítik a köztereket.

A szegénység mindenütt ott ólálkodik, s menekülnek előle sokan. Szomorú volt a beszéd a hatgyerekes anyával, kinek leányai, fiai mind Olaszországban találták meg párjukat, s ő itt maradt árván, teljesen egyedül.

Szép és nagy templomokat is láttam, ahová vasárnap kivétel nélkül mindenki összegyűl, mégsem anyanyelvükön hallják a pap szájából az Isten szavát. S az iskola is azt tanítja a felnövekvő gyermekeknek, hogyan felejtsék el édes szüleik nyelvét, imáit, s szép énekeit.

Szomorú  világ, s a szívem sajgott tőle, mit egy idős asszony nekem beszélt; „visszavágyunk magokhoz!”

Néhány hónappal ezelőtt, lelkesen várták a csángó iskolás gyermekek a Magyar kormány alkalmazottjának érkezését. Nagy volt az öröm és reménykedés: talán tovább erősödhet az a program, ami 2000. év tájékán elkezdődött. Sajnos a hír szomorú volt; a pénzek folyamának vége, nincs lehetőség erre. A két tucat magyarul tanító tanár bérére nincsen keret, itt a vége… s a színfalak mögött kevesen láthatták azt a disszonanciát, hogy a rossz hírt kapó tanárok egyike, saját pénzből vett cukorkáit osztogatta szét a gyerekek közt, mint a magyarországi követ ajándékait, megvédve ezzel az „anyaország” „becsületét”!(?)

Pedig ezek a tanárok jelentették a magyarul tanulás egyetlen lehetőségét! Az itteni gyermekek így is mindössze heti 3 órában, délután tanulhattak magyarul. Ennek is nagy az ára. Tűrni kell a gyermeknek, s gyakran az egész családnak a megaláztatást a hatóságok, s az egyházi vezetők részéről…

S a tanárok is csak kínnal keservvel tudtak megkapaszkodni a román iskolák környékén, hiába kiemelten védett ez a nép és nyelv az Európai Únió  törvényei és ajánlásai szerint!

A tanárok innentől már nem kaptak fizetést, …..s ki tudja mi történt volna, ha nincs Isteni Gondviselés,  Csaba testvér, s egy szégyenletes népszavazás?

A keserű pirulát lenyelve, Csaba testvér, s a dévai (s a többi nyolc) otthon lakói IGENt mondtak a csángó gyermekekre és az őt segítőikre. A magyarországi Dévai Szent Ferenc Alapítvány Csaba testvér kérésére kifizette a tanárok járandóságát, s két új alszámlát nyitott: egyet a keresztapasági programra, mellyel egy egy gyermek taníttatási költségeit lehet felvállalni az adakozóknak, s egyet az új iskola építésére. Az első számlán alig néhány hét alatt több millió forint gyűlt össze, mely jó ideig fedezi a gyermekek iskoláztatásának (tanári fizetés, fűtés, ellátás) költségeit.

A másik számlára, az iskolaépítésre „mindössze” kétszázmillió forintot kellene összegyűjtenünk. Sokan ingatják kétkedve a fejüket, román földön, a csángó gyermekeknek magyar iskolát? Lehetetlen! De Csaba testvér elindult,….. a múlt héten megnéztük az új iskola helyét a bukaresti országút mellett, Rekecsin határában, s néhány nap múlva ez a 4,3 hektáros földdarab új távlatokat jelent majd a környékbeli csángó falvak gyerekeinek, s szüleiknek. A cél; a 2006.szeptemberi iskolakezdés az új falak között. Csaba testvér első útja a helyi polgármesterhez vezetett, akinek elmesélte mennyire szomorú, hogy ezekből a falvakból még nem volt senki olyan, aki a nyolc osztály elvégzése után szakmát tanult volna, vagy a 9-12 osztályt elvégezte volna. S Ő azért jött hogy segítsen, s építsen ide egy magyar iskolát, hogy mindez megváltozhasson…… s a polgármester IGENt mondott rá, s megígérte támogatását.

Sokan rázzák a fejüket, s ha ésszel gondolkodok, lehetetlennek tartom én is, de ha Csaba testvérre nézek, elhiszem, hogy menni fog…. S talán nem véletlen,  hogy múlt héten, mikor várták Őt a csángó iskolák székely tanítónői, egymás között úgy mondták: Jön a Karizma!

Szeretettel kérlek Benneteket segítsetek imáitokkal, s anyagi lehetőségeitekkel ennek az újabb ”csodának” megvalósulásában!

Hegyi János
(1.b, 3.b ,5.oszt)
Dévai Szent Ferenc Alapítvány

10300002-20145639-70073285 Csángó Keresztapasági program (bővebben a http://www.csango.ro/ oldalon)

10300002-20145639-70213285 Csángó Magyar Iskoláért (a www.devaigyerekek.hu  oldalon)