





BelépésFórum
|
A 2005. március 5-i rekecsenyi találkozó2005-03-08 18:03 Kedves Testvérek! Alleluja! A 2005. március 5-i rekecsenyi találkozó, jól sikerült. Őrömmel láttam, hogy a Moldvai Csángó Magyar Szövetség hívására nagyon sokan sokan: csángók-, székelyek-, és magyarországi magyarok jöttek, olyanok, akik mostanig is alázattal hordták közösségeik keresztjeit. Mindannyian, akik megjelentünk, felkínáltuk a segítségünket a MCSMSZ -nek, hogy az iskolaépítés szép terve valóra váljon. Káldy Gyula budapesti építész kilenc tervező társával összeállított három csodaszép vázlatot a Rekecsenyben megépülő Béke Királynője tiszteletére szentelt iskolaközpont számára. A terveket ismertették a mérnökök. A MCSMSZ úgy döntött, hogy lehetőleg minél több csángó faluba elküldik a terveket, hogy akik akarnak, április elejéig tudják megfogalmazni hozzászólásukat. A kiválasztott pályamű csapata április elején, megbízást fog kapni a végleges tervek kidolgozására. Természetesen az lenne jó, ha nemcsak Moldvában, hanem minél szélesebb körben megismerhetővé tudnánk tenni a terveket, hogy így egymást segítve, a lehető legjobb változat szülessen meg. Nagyon fontosnak tartom, hogy megjegyezzem: nemcsak örvendezni tudtunk együtt, hanem többen megfogalmazták félelmeiket, gondjaikat is.
Istennek hála, egy megkezdett folyamatba illeszkedik bele a tervünk. Jelenleg 12 faluban van magyar oktatás valamilyen szinten. Ezeket a helyi kezdeményezéseket mindannyian nagyon sokra tartjuk, és az lenne jó, ha ez az oktatási program tovább folyna, és minél több csángó magyarok által lakott faluban beindulna, erősödne. Azt kell elérni, hogy a tanügyi hatóság engedélyezze ott, ahol erre igény van, hogy magyar óvodai csoport, iskolai tagozat induljon. Végül is az lenne természetes, hogy az adófizető román állampolgársággal rendelkező csángó testvéreink saját falujukban, saját iskoláikban tanulhatnának anyanyelvükön. Fontosnak látom kihangsúlyozni, hogy a csángó-magyar falvakban I.-IV. jobb esetben I.-VIII. osztályos iskolák működnek. Líceum, szakiskola azon a vidéken nincs, így a Béke Királynője tiszteletére szentelt iskolaközpontot leginkább az alapképzésből kinőtt gyermekek és fiatalok összefogására és tovább oktatására kell épüljön. Sajnos az is igaz, hogy bármilyen nagyra is építenénk az új iskolát, úgy is kicsi lesz az igényekhez viszonyítva. Tudatosítsuk magunkban, hogy az első iskolaközpont építését újabb iskolák alapítása, építése kell, hogy kövesse a csángó testvéreink által lakott más vidékeken.
Közadakozásból! Fontosnak tartom kihangsúlyozni, hogy nemcsak az a fontos, hogy megépüljön ez az iskola, hanem azt is, hogy nemzetünknek a csángó-magyar testvéreink iránti szeretetét is ki kell fejezze, láthatóvá kell tegye. Éppen ezért azt javasoltam, hogy a kész terv költségeit bontsuk le osztályokra, bentlakási hálókra, műhelyekre, majd szólítsuk fel a Kárpát-medencei magyarság önkormányzatait, egyházi és civil szervezeteit, hogy egy-egy osztály, háló költségeit vállalják át. Milyen szép lenne, ha a nagyvilágba szétszóródott magyarság, a csángó testvéreink megmaradásért vívott harcát egy-egy osztályterem megépítésével segítené. Így arca lesz minden osztálynak, hálónak, ebédlőnek. Milyen szép lenne, ha a VI. B. osztályban kinn lenne az Esztergom városának a címere, a XI. A. osztályban meg Csíkszereda címere lenne ott, vagy ha az egyik óvodai csoport termében a Duna televízió, másikban a Krónika újság lógója hirdetné, hogy a szolidaritás, a szeretet december 5. után is él a magyar nemzetben. Természetesen, én azt is el tudom képzelni, hogy az iskolának legyen jobb és bal szárnya, konzervatív és liberális oldala, így akár a különféle pártok által összegyűjtött magánadományokból is lehetne egy-egy műhelyt, laboratóriumot megépíteni.
Alapítványunk, a MCSMSZ-el – becsületesen - nemcsak a tervek elkészítéséhez kért fel több tervezőt, hanem a kivitelezést is szeretné megpályáztatni. Szívből remélem, hogy olyan magyar (határon belüli és kívüli) építkezéssel foglalkozó vállalkozók fognak jelentkezni, akik egy-egy rész megépítését nemcsak anyagi szempontok miatt fogják vállalni. Az új iskola-központ vezetősége és tanári kara fontos, hogy szakképzett legyen, és hogy elnyerje, élvezze a helybeli emberek és az ő legitim vezetőségük, a MCSMSZ bizalmát. Hatalmas feladat előtt állunk, de Isten dicsőségére, és a csángó-magyar gyermekek, fiatalok javára, alázattal elindulunk, hogy megépítsük a Béke Királynője, Szűz Mária moldvai szellemi, lelki szentélyét. Alázattal köszönünk minden segítséget, támogatást: Kisebb testvéri szeretettel, Csaba t. Déva, 2005-03-08 KAPCSOLÓDÓ LINKEK
|
Legfrissebb
|