D É V A - V Á R - K Ö R, november 15.

2009-10-21 19:51
M E G H Í V Ó    A      D É V A  -  V Á R  -  K Ö R R E   

2009. november 15. 16.00-18.00

 „A Szent Ferenc Alapítvány keretében nagyon sokan szövetséget kötöttünk szeretetbõl, bizalommal az élet szolgálatára. Alapítványunkat 1993-ban hoztuk létre Erdélyben, 2002-ben Magyarországon. Isten kegyelmét szüntelenül érezzük, mert újabb és újabb feladatot bízott ránk, és mindig küldött társakat is, anyagi segítséget is, hogy az élet szolgálatát eredményesen tudjuk végezni. Jelenleg közel másfél ezer gyermeket nevelünk negyven helységben, szeretettel. Azt szeretnénk, ha a bajba jutott és tõlünk segítséget kérõ gyermekek, fiatalok, szépen kibontakoznának, felnõnének, hogy felelõs apák, anyák, becsületes állampolgárok, jókedvû, életerõs, Istent és embert szeretõ, tisztelõ felnõttek legyenek, akik akár „a jég hátán" is megállják a helyüket, eltartják családjukat." /Csaba testvér/

Egyre többen leszünk azok, akiket összehozott a jóakarat a Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a Dévai Gyermekotthon és intézményeinek megsegítésére. Az elmúlt két év sokunk számára bizonyította, hogy szükség van Magyarországon egy találkozóhelyre, ahol a jó szándékot, a jó ötleteket, a tettvágyat össze lehetne gyûjteni és ahol lehetõség nyílik a tapasztalatok és élmények megosztására, az adomány- és önkéntes akciók megszervezésére.

A Déva-Vár-Kör következõ találkozójára mindenkit nagy szeretettel várunk, aki érdeklõdik a Dévai Szent Ferenc Alapítvány munkája, a gyermekek iránt; mindenkit, aki szeretné az Alapítványt bármilyen módon támogatni vagy szívesen ismerkedik meg közelebbrõl az Alapítvány életével.

A következõ Déva-Vár-Kör   2009. november 15. napján, 16.00 és 18.00 óra között kerül megrendezésre


a tavalyi évben már megszokott helyszínen

a Városmajori Jézus Szíve Plébánia Kistemplomában.

(Budapest XII., Csaba utca 5., a Moszkva térnél. A Kistemplom a templommal szemben állva a templom jobb oldalán található külön épület).


Ezúton is hálás szívvel mondunk köszönetet Lambert Zoltán atyának és a Városmajori plébánia közösségének, hogy a Déva-Vár-Kör összejövetelünkhöz otthont kapunk a Városmajori Jézus Szíve Plébánia Kistemplomában.

Mindenkit valamennyi találkozóra nagy szeretettel várunk.

Dévai Szent Ferenc Alapítvány

www.devaigyerekek.hu, www.magnificat.ro


„Lassan 15 éves dévai gyermekvédelmi tevékenységem során Isten nagyon sok kedves gyermekkel, munkatárssal, jótevõvel ajándékozott meg. Nincs két egyforma ember, gyermek, mindegyik Isten áldása, ajándéka. Az évek alatt voltak megrendítõen szép percek, de csontig vágó nehéz pillanatok is. Megtapasztaltam Isten kézzel érinthetõ közelségét is, de a marék porból született lényem behatároló korlátait is. Szívemben mérhetetlen az öröm, amiért az Úr bevont ebbe a csodálatosan szép kalandba, és megengedte, hogy nem a test és a vér kívánságából, hanem az õ szent akaratából én is, akárcsak Szent József, életet hordozó apa, atya lehettem." / Csaba testvér/

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu