Az
ünnepi szentmise keretében zajló boldoggáavatási szertartást Erdő Péter
bíboros, prímás, esztergom–budapesti érsek és Angelo Amato érsek, a
Szenttéavatási Kongregáció prefektusa végezte. A szertartáson jelen
volt Juliusz Janusz érsek, apostoli nuncius, a Magyar Katolikus Püspöki
Konferencia tagjai, határon túlról érkezett magyar és vendég püspökök,
valamint a főegyházmegye papsága. A bazilikát zsúfolásig megtöltötték a
határon innen és túlról érkezett hívők, akik között ott volt a római
Collegium Germanicum Hungaricum 41 hallgatója is, arra emlékezve, hogy
az új boldog is az intézmény falai között folytatta tanulmányait.
Megjelent Mádl Ferenc volt köztársasági elnök, a miniszterelnök
képviseletében Kiss Péter miniszter, Katona Béla, az országgyűlés
elnöke, a köz- és tudományos élet képviselői és a diplomáciai testület
több tagja.
A szentmise bűnbánati
szertartása után Andrea Ambrosi posztulátor olaszul, Szőke János
szalézi szerzetes, viceposztulátor magyarul kérte Meszlényi Zoltán
boldoggá avatását, röviden ismertetve a püspök életrajzát. Ezután a
Szentatya képviseletében jelen lévő Angelo Amato érsek felolvasta a
boldoggá avatásról szóló apostoli levelet,
amelyet magyarul Udvardy György püspök tolmácsolt. A Szentatya a levél
tanúsága szerint megengedi, hogy Meszlényi Zoltánt mától kezdve
boldogként tiszteljük, és elrendeli, hogy liturgikus ünnepét március
4-én, mennyei születésnapján tartsuk. Ezután került sor az új boldog
arcképének leleplezésére. A boldoggá avatásért a Szentatyának Gaál
Endre főigazgató, a székeskáptalan nagyprépostja mondott köszönetet.
Szentbeszédében
Erdő Péter bíboros az olvasmányra és az evangéliumi részletre utalva
figyelmeztetett: a keresztény ember küldetése, hogy Jézus Krisztust
hirdesse, akkor is, ha üldöztetést kell elszenvednie. A Szentlélek
azonban megadja a képességet és segítséget, hogy nyíltan tanúskodjunk
Jézusról.
Meszlényi Zoltán vértanú
püspök élete a Szentlélek által megerősített keresztény ember
tanúságtételének példája – mondta Erdő Péter, majd beszédének további
részében felidézte az új boldog életének állomásait és gondolatait,
amelyek az egyházhoz, a Szentatyához való hűségét, állhatatosságát
tükrözik. Rámutatott: tanítása ma is megrendítően aktuális, hiszen úgy
érezzük, „hogy egyéni és közösségi önzésünk, rövidlátásunk,
hatalomvágyunk, gyűlölködéseink olyan csapdába ejtettek minket,
amelyből a magunk erejéből kiszabadulni nem tudunk."
Beszéde
végén a bíboros Boldog Meszlényi Zoltán közbenjárását kérte: „Könyörögj
mindannyiunkért, hogy a szívek megújulása tegye jobbá, boldogabbá
körülöttünk a világot, és vezessen el minél több embert Krisztushoz”
Erdő Péter szentbeszéde teljes terjedelmében olvasható Dokumentum rovatunkban.
A
felajánlás előtt a szembemiséző oltárhoz oltárhoz vitték Meszlényi
Zoltán ereklyéjét, amelyet a szentmise végén helyeztek el a Szent
Adalbert mellékoltárban. Angelo Amato érsek köszöntő beszéde előtt
hangzott fel Gounod Ave Maria című műve, Lakatos György előadásában.
Amato érsek köszöntő beszédében kiemelte: Meszlényi Zoltán mától
nemcsak a magyar, hanem az egyetemes egyház szentjeinek és boldogjainak
sorát gazdagítja. A vértanúk soha nem kívánnak háborúságot és viszályt,
megbékélésre és imádságra tanítanak, ez Meszlényi Zoltán vértanúságának
tanítása az egyetemes egyház és a magyar nép számára is – mondta az
érsek. A szentmise a pápai és a magyar himnusz, valamint a
Boldogasszony Anyánk eléneklésével ért véget.
Magyar Kurír