Új napköziotthon születt Farkaslakán

2009-11-14 13:05

Isten kegyelméből újabb napközi otthont, - ahogyan Néri Szent Fülöp mondaná, Oratóriumot szenteltünk, - ez alkalommal Farkaslakán, Tamási Áron szülő falujában.

Még a nyáron keresett meg egy nagylelkű farkaslakai család, és ajánlotta fel szép családi otthonát a bajban lévő gyerekeknek. Az árvíz sajnos e ház szomszédságában lévő házakat mind elvitte, csodálatos módon ez a ház megmaradt. A tulajdonos úgy érezte, hogy ha már a gondviselés ilyen nagylelkű volt velük, akkor ők ezt a szép házat nagylelkűen a jó Istennek adják.

Került egy nagyszerű fiatal ember, Pakot Áron, ki elvállalta hogy ebben az otthonban, "Iskolaházat" indit a farkaslakai szegény gyermekek számára. Amint a képeken is látható, vidám gyermekzsivaj már be is töltötte a házat.

Jó volt a templomban is, de a háznál is imádkozni, Isten áldását kérni a szeretetből született, és szeretetből működő otthonra. Jó volt, mert velünk együtt imádkozott a betegségéből lábadozó plébános, a polgármester, az iskola igazgatónője, és nagyon sokan mások a faló lakosai közül...

Szívem minden melegével imádkozom a nagylelkű Albert családért, az adományozóinkért, Pakot Áronért a nevelőnkért és az ő drága gyermekeiért, a farkaslakai napközis csoport minden tagjáért, áldozataikat, munkáikat kísérje a jó Isten áldása. 

Szeretettel,
Csaba t.

Pakot Áron
tel.: 0742312231
e-mail: pakotaron@freemail.hu

KAPCSOLÓDÓ LINKEK
Design és programozás: www.webuzem.hu