Télről, nyárról, kiskacsákról, hajnalcsillagról és bicegő bolhákról,
nagymamákról és a néniket kergető huncut esőcseppekről is énekelt a
dévai Magyar Ház színpadán Szabó Csilla, aki 14 fellépést felölelő
erdélyi koncertsorozattal lepte meg a Szent Ferenc Alapítványnál
nevelkedő gyermekeket.
Az előadóművész a november 3-án indult turné derekán ért Dévára, ahol
zsúfolásig telt teremben adhatta elő nemrég megjelent első
szólólemezének néhány darabját: többnyire erdélyi költők tollából
származó megzenésített gyermekverseket. Persze akadt az előadáshoz némi
segítség is: a népes közönség első biztatásra dúdolni kezdte a könnyed
dalokat, s tapsolva, ringatózva, kiabálva, jókat kacagva énekelte végig
a koncertet Szabó Csillával és két zenész társával, Gönczy Lászlóval és
Donáth Lászlóval együtt.
A hab a tortán a Kell még egy szó című dal felcsendülése volt. Szabó
Csilla szerényen jelentette be a közönségnek: van egy dal, ami
különösen közel áll a szívéhez, s amit jó néhány évvel ezelőtt ő
énekelt fel a Honfoglalás című albumra. Hát itt sem kellett sok
biztatás: az alapítványnál nevelkedő gyermekek, a helybeliek, idősek,
fiatalok, lelkesen énekelték végig az immár slágerré lett dalt, mely
bárhol csendül fel, mindig az összetartozás, a helytállás, a szeretet
üzenetét hordozza. S hogy még egy kis ráadással is megtoldja a
különösen szép élményt, Csilla búcsúzóul szólóalbumának címadó dalát is
megtanította dévai közönségének. S bár itt az újság hasábjain csak úgy
„szárazon” tolmácsolhatjuk a dalszöveget, azért így is érdemes
elrágódni rajta: „Jó játék és nem nehéz, nem kell hozzá túl sok ész, ha
rájössz, hogy valami mindig szép, hogy valami mindig szép.”
Szabó Csilla, a Bojtorján együttes hajdani énekese, a koncertet
követően is hangsúlyozta: amolyan gyermekes „csak azért is” indította
arra, hogy sok évi előadói karrier után épp gyermekdalokat énekeljen
első szólóalbumára. – Az én lelkem egy kicsit még gyermeklélek, egy
kicsit pedig lírai. Úgyhogy e kedves dalok tökéletesen megfeleltek az
önkifejezésre. Ráadásul most, amikor mindenfelől bizonygatni akarják
számunkra, hogy az értékek eltűntek, sőt nem is voltak, csak azért is
el akartam dalolni mindenkinek, de főleg a gyermekeknek azt, hogy
valami mindig szép. Hálás vagyok Böjte Csaba atyának, a
koncertsorozatot támogató Mol Rt-nek, zenésztársaimnak, az itteni
szervezőknek és mindenkinek, aki lehetővé tette számomra azt, hogy
tizennégy erdélyi településen sok száz gyermeknek a lelkébe ültessem el
a gondolatot: hogy a legsötétebbnek mutatkozó helyzetben is meg lehet
és meg kell találni a szépet! – fogalmazott a koncertet követően Szabó
Csilla, aki tegnap már Petrozsényban, ma Szászvároson, holnap pedig
Kisiratoson, majd Torockón dalol a gyermekeknek, felnőtteknek egy szebb
világról, ami bennünk lakik.
Gáspár-Barra Réka
www.nyugatijelen.com