A
Tiszta hangok című gyermekdalkönyvet december 6-án mutatják be egy
jótékonysági esten a Budapesti Thália Színházban. Az est és a könyv
bevételéből a kiadó és a művészek a Dévai Szent Ferenc Alapítványt
támogatják.
A dalkönyvben Bródy János 50 gyermekverse mellett a 12 legkedveltebb
Bródy-dal is megtalálható egy CD-mellékleten, ezeket Böjte Csaba
gyerekei énekelték lemezre. A gyermekelőadók válogatásában és a CD
előállításában ismert művészek, Bródy János, Gerendás Péter, Gryllus
Dániel és Zubornyák Zoltán vettek részt. A válogatás pillanatait
Korniss Péter fotóművész örökítette meg.
„Az önként jelentkező gyerekek közül azokat kellett kiválasztanunk,
akik a stúdióban és az esten is el tudják énekelni a dalokat, megállják
helyüket a felvételen és az élő műsorban is, akiknek „kicseng a hangja
szólóban" – mondta el Gryllus Dániel.
A "dévai" otthonokban élő 2 ezer gyerek közül nem mindegyik árva: vannak,
akik nagy szegénységben élnek, nem tudnak törődni velük, mert sok a
gyerek a családban, esetleg börtönben vannak a szülők, vagy egyszerűen
kiszolgáltatott helyzetbe kerültek. Böjte Csabához minden gyerek úgy
szalad, mint az édesapjához, édesanyjához, s ő mindenkinek a történetét
ismeri.
A Helikon Kiadó és az együttműködő művészek a könyv és a jótékonysági
est bevételéből a Dévai Szent Ferenc Alapítványt támogatják, hogy a
gyerekek jobb körülmények között tanulhassanak, esélyt kapjanak egy
megalapozott jövőre. Az érdeklődők a www.tisztahangok.org oldalon
további híreket, információkat és videókat tekinthetnek meg a dévai
gyerekekért zajló Tiszta Hangok eseményeiről.
Duna Televízió