Nagy Imre kijelentette: hisz a „teremtõ, fenntartó és számonkérõ Istenben”

2009-11-22 10:23

Hiánypótló, magyar és angol nyelven egyaránt elérhetõ kötet készült az 1956-os forradalomnak a környezõ országok egyházaira gyakorolt hatásáról. A kiadvány az 1956 utáni, sokszor emberéleteket követelõ megtorlásokról is beszámol a szomszédos országokban – mondta Zombori István történész, a mû szerkesztõje. A könyvbõl többek között kiderül, hogy Nagy Imre megvallotta: hisz Istenben.

A Magyar Egyháztörténeti Enciklopédia Munkaközösség (METEM) által gondozott könyv bemutatja, hogy az 1956-os forradalmi eseményeknek nemcsak belpolitikai vetülete volt, hanem azok hatottak a szomszédos szocialista, fõként magyarok lakta országok közéletére és az egyházakra, valamint Magyarország nyugat-európai megítélésére is. A megtorlásokban az akkori Szovjetunió titkosszolgálata, a KGB is részt vett.

Zombori István elmondta, hogy a nemzetközi összefüggések miatt látták szükségesnek, hogy angol nyelven is megjelenjen a kötet, mert ezzel is közelebb lehet hozni a történteket azokhoz, akik eddig csak másodkézbõl ismerték 1956 mozzanatait. A szerzõk több mint fele megjárta a börtönöket 1956 után, így közvetlen élményeik is hozzájárultak a fejezetek megírásához.

A környezõ országokban élõ magyar lakosság 1956-ban sok esetben a papok, lelkészek segítségével jutott információkhoz arról, mi is történt az anyaországban. Azoknak, akik a forradalmi cselekmények elõkészületeiben részt vettek, az volt a céljuk, hogy modern polgári államot hozzanak létre. Szervezkedésük azonban alighogy elkezdõdött, a magyarországi forradalmat leverték, így õk vagy bíróság elé kerültek, vagy akár ítélet nélkül börtönbe vagy a Gulágra küldték õket – fejtette ki a szerkesztõ.

A könyv rávilágít arra, hogy a vád legtöbbször kommunizmusellenes, az állam elleni szervezkedésben való részvétel volt, a megtorlás pedig ennek megfelelõen keménynek bizonyult. A legradikálisabb eszközökhöz Romániában nyúlt az államhatalom: Temesvárott az úgynevezett Szoboszlai-perben 60 vádlottat ítéltek el 1958 júniusában, éppen akkor, amikor Nagy Imre miniszterelnököt és társait kivégezték. Az elítéltek közül tíz kapott halálbüntetést, és az akkori bírósági eljárásoktól eltérõen egyedülálló módon egyiküknek sem adtak kegyelmet, felakasztották õket. A többi elítéltet 1963–1965 között engedték szabadon.

Mellékbüntetésként bebörtönzött édesanyák

Az egyik legnagyobb büntetés mégis az volt, hogy a bebörtönzöttrõl (aki református lelkész esetében családfõ is volt), nem tudtak semmit. Elõfordult, hogy az édesanya 1963-ban meghalt, gyermekeit árvának minõsítették, ezután pedig az apa 1964-ben hazatért a börtönbõl. A „mellékbüntetés” sokszor az anya bebörtönzését is jelentette, nem egy esetben pedig elvették ingatlanjaikat.

A kötet szerint Romániában az is elõfordult, hogy az államellenes bûncselekménnyel vádolt református lelkész nem tért haza, viszont nem is ítélték halálra. A mai napig nem tudni pontosan, az illetõ miként halt meg; az állítólagos holttestet ugyan hazaküldték a börtönbõl egy koporsóban, a családtagoknak azonban nem engedték meg, hogy betekintsenek a koporsóba, így még most is bizonytalanság övezi ezen lelkész halálának okát.

Agyonverték a lelkészt

Szerepel a könyvben egy kárpátaljai református lelkész, akit agyonvertek a rendõri intézkedés során. Szovjetunióban a Gulágra, kényszermunkára küldés volt a legelterjedtebb büntetés. Enyhébb ítéletnek számított, amikor „csak” kicsapták a teológus hallgatókat, mert kiálltak a magyar forradalom ügye mellett. Akit büntetõeljárás alá vontak, egészen 1989-ig „bélyeget viselt magán”, másodrangú állampolgárnak számított az összes volt szocialista országban – fejtette ki Zombori István.

Nagy Imre hitt Istenben

A kötet egyik szerzõje Tempfli József, késõbbi nagyváradi püspök, aki beszámol Nagy Imrével való budapesti találkozásáról a forradalom alatt. A visszaemlékezés szerint a miniszterelnök azt mondta neki: „Kommunista vagyok, de nem ateista, hiszek a teremtõ, fenntartó és számonkérõ Istenben.” A kötet foglalkozik a németországi eseményekkel is; az 1956 után emigráltaknak Kölnben egész lakótelepet építettek a katolikus egyház és a német állam segítségével. Az egyházi karitatív szervezetek ezen kívül élelemmel és ruhával is ellátták a Magyarországról menekülteket, továbbá az egyetemi, fõiskolai hallgatókat is beiskolázták.

Szentek az internálótáborban

Zombori megemlítette, hogy a disszidálók között több tucatnyi pap is volt, akik állást kaptak Németországban. Sokan a börtönbõl szabadultak a forradalmi események eredményeként, és a forradalom leverése után a szabad világban teljesítettek szolgálatot. Voltak közöttük szerzetesek is, javarészt jezsuiták, kisebb részben ferencesek, piaristák.

Szerepel a könyvben egy fejezet Prokop Péter festõmûvészrõl is, aki 1956-ban Jugoszlávián keresztül akart emigrálni, és gyûjtõtáborban szenvedett rabságot. 1957-ben továbbutazhatott Rómába, ahol több évtizedig tevékenykedett. Mûvein látszik az internálótábor hatása, a szentképeken szereplõ elgyötört arcok vázlatait sok esetben ott készítette.

MNO (MTI)

KAPCSOLÓDÓ LINKEK