- Karácsony közeledtével jobban figyelünk embertársainkra, még az
idegen rászorulók felé is megnyílik a szívünk. Hogyan őrizhetnénk meg a
nyitottságunkat, az érzékenységünket az emberek felé az év többi napján
is?
- Tudatosítanunk
kellene magunkba, hogy mi mindannyian Isten ajándékai vagyunk.
Isten úgy szerette a világot, hogy megteremtett bennünket és oda
ajándékozott szüleinknek, barátainknak, nemzetünknek, az
emberiségnek. Igazából minden szavunk, tettünk Isten simogató
áldása kellene legyen. Mi Isten mosolyai vagyunk e csodaszép
világba. Lehet, hogy előre furcsának tűnik ez a gondolat, de én
hiszem, hogy ez az egyik legszebb igazság, mely értelmet ad a
létünknek. Csodálatos ezt megérteni, átélni, eszerint élni.
-
Sokszor kevésnek érezzük magunkat arra, hogy változtassunk az
Istentől egyre inkább elforduló világon. Tehetünk valamit mégis,
annak ellenére, hogy csak apró láncszemek vagyunk a hatalmas
gépezetben?
- Jó dolog kicsinek lenni és lehajolva
megmosni egy- egy gyermek, vagy testvérünk lábát. Egészen
biztos, hogy a nagy dolgok igazából a kis dolgokban vannak. A
nanotechnika korszakában élünk. Egy szál virág, egy jó szó,
egy jó poén, mely senkit sem bánt biztos, hogy szebbé teszi a
világot. A többit Istenre kell bízni. Szent Fölsége, majd
tartóra teszi pislákoló lámpásunkat, ha akarja.
- Sok
száz gyermek számára nyújt menedéket, adja vissza a reményt az
életre. Miért a kicsiket választotta? Sok felnőttnek is szüksége
van arra, hogy valaki a karját nyújtsa feléjük.
- Hát
valahol el kell kezdeni, én a gyermekeknél kezdtem, de ha Isten
erőt és időt ad én szívesen kisebb testvére lennék
mindenkinek. Persze erre a kérdésre van egy viccesebb válaszom is.
Egyszer egy maratoni futás célegyenesében álltam, az elsőket
nagy-nagy ováció fogadta, aztán az emberek elszéledtek, és a
legutolsót már csak én fogadtam. Nem kellett gyúródnom, az a
versenyző csak az enyém volt. Végül is, ő is lefutotta az óriási
távot. Azóta jelmondatommá vált, hogy én azt csinálom meg
ingyen, amit más pénzért sem. Én azokat szeretem ingyen, kiket
más pénzért sem szeret. Azokat, akiket pénzért sokan szeretnek,
tanítanak, szolgálnak – hát én azok körül nem lihegek.
Viccesen azt mondom, hogy nem szeretem a konkurenciát.
- Édesapját egy verse miatt a
Ceausecu-rezsim hét évi börtönre ítélte. Négy és fél év
után szabadult ugyan, de belehalt az elszenvedett kínzásokba.
Hogyan tudott megbocsátani?
- Nem bocsátottam meg, bosszút
állok, egész életem egy hatalmas bosszú. Végül is apámat ki
ölte meg? A kommunista verőlegények? Vagy maga a Román Kommunista
Párt? Szerintem nem, hanem az emberi butaság, a balgaság, a
sötétség, mely ellen én küzdök életem minden napján. A
sötétet ugye nem lehet feldarabolni, és kipenderíteni az ablakon,
egyszerűen fényt kell gyújtani, és a sötétség eltűnik. Azt a
történelmi balgaságot, buta hatalomvágyat, mely akkoriban sok-sok
gyermeket árvaságra kárhoztatott és mely ma is kísért, nem
lehet elpusztítani. De ha az emberek látják, hogy a szolgáló
szeretet mérhetetlenül boldogabbá tesz, mint a fanatikus,
mindenkin áttörtető hatalomvágy, talán, ez a fény, ez az
igazság a szeretet és a jóság oldalára vonzza az embereket.
-
Miért fontos a megbocsátás? Hogyan küzdhetjük le a fájdalmat, a
gyűlöletet, amely sokszor talán okkal gyűlik fel a szívünkben?
- A harag egy nagy csomag, melyet butaság hurcolni,
fárasztó. Sokszor a másik nem is tudja, hogy te görnyedezel a
gyűlölet alatt, ez mire lenne jó? Ö is csak egy marék porból
született emberke, még az is csuda, hogy tudunk két lábon járni,
miért ostorozzam? Karácsony van, ajándékozzam meg magamat is, és
testvéremet is a kiengesztelődéssel. Óriási szabadság
Istengyermeki szeretetben élni, ezt a tiszta, nyugodt örömet
semmiért a világon nem érdemes odaadni. Mi nem bírók, hanem
orvosok kellene legyünk, a mi urunk-Krisztusunk példájára.
-
Hogyan juthatunk vissza Isten közelébe, ha úgy érezzük, hogy
eltávolodtunk tőle?
- Isten az áldott nap, ő nem nyugszik
le felettünk soha, nem kell őt kiengesztelnünk. Egyszerűen, ha
valaki árnyékban, a pincében van, keljen fel és menjen a fényre,
Isten szeretete átöleli őt. Ő az ajtóban áll és kopog, ha
megnyitjuk az ajtót ő egészen biztos, hogy bejön és átölel
minket. Én egyszer még a lelki életem elején írtam egy őszinte
levelet az Úrnak, majd papírhajót hajtogattam a levélből és
rátettem a folyó vizére. Biztos vagyok benne, hogy levelem célba
ért, és mostani életem az Úr válasza az akkori
imámra.
