A
Vas megyei sikertörténetre szerdán Budapesten tették fel a koronát. A
születésnapi ünnepségen ott volt Pokorni Zoltán, Czeizel Endre,
Ranschburg Jenõ és sokan mások. „Minden második kisdiák velünk tanult
meg olvasni” – mondják.
Az elmúlt 2 évtizedben több mint egy millió kisdiák, minden második
magyar elsõs az Apáczai Kiadó olvasókönyveivel tanult meg olvasni. A
kiadót 1990-ben alapította Esztergályos Jenõ, a „Tanár úr”. Regénybe
illõ sikertörténet, ahogyan egy családi vállalkozásból az ország egyik
legnagyobb, kizárólag magyar tulajdonú könyvkiadó vállalata vált, amely
ma már több mint 2,5 milliárdos árbevételre tesz szert évente. A kiadó
a válság ellenére idén is több millió forintot fordít pedagógusoknak,
iskoláknak és hátrányos helyzetû gyerekeknek szóló pályázatokra és
jótékony célokra.
Az Apáczai Kiadó 20 év alatt több mint 55 millió tankönyvet készített a
diákoknak és a pedagógusoknak. Az eddig eladott tankönyvekkel több mint
2000 tehervagont lehetne megtölteni. A kiadó rendkívül büszke rá, hogy
könyvei több millió kisdiáknak segíthettek megismerni a világot,
megérteni a tudományokat. A 20 éves évforduló alkalmából közös
ünneplésre gyûltek össze az Apáczai Kiadó partnerei: pedagógusok,
iskolaigazgatók, tankönyvszerzõk, barátok, kollégák, mindazok, akik így
vagy úgy, de részesei voltak az elmúlt 20 év sikertörténetének.
Az évforduló alkalmából a kiadó
egy „teherautónyi” tankönyvet adott ajándékba Böjte Csaba atyának,
aki több erdélyi gyermekotthont alapított, és segíti a kilátástalan,
szegény sorsú gyermekeket. A kisteherautót többek között magyar-,
történelem-, matematika tankönyvekkel megrakva adták át Böjte atyának...
(fotó:Thaler)
Forrás: Bõvebben itt