Beszámoló a haiti helyzetrõl
Kurian Mathew Vayalunkal hírei Santo Domingóból
A hétvégén a Dominikai Köztársaság apostoli nunciatúrájára utazott Kurian Mathew Vayalunkal
pápai káplán, tanácsos, aki korábban a magyarországi nunciatúrán
szolgált titkárként. Vayalunkal atya, aki több hónapra utazott Santo
Domingóba, hogy onnan segítse a nemzetközi segélyek helyszínre
juttatását, az alábbi beszámolót juttatta el hozzánk.
A
január 12-én bekövetkezett súlyos földrengésben elhunyt Joseph Serge
Miot, Port-au-Prince érseke is, aki a haiti katolikus közösség egyik
legnépszerûbb személyisége volt. Holttestét az érseki palota romjai
közt találták meg több nappal a katasztrófa után. Az általános helynök
és több eltûnt pap holtteste még nem került elõ a romok alól.Miot
érsek temetésén több ezer ember vett részt január 23-án, köztük René
Préval, Haiti elnöke. A temetési szertartást a teljesen megsemmisült
székesegyház elõtt végezték el, amelynek most csupán homlokzata
emlékeztet egykori szépségére.
A
haiti kormány által január 22-én kiadott közlemény szerint immár 111
499-re nõtt a halottak száma. 193 891 sebesültet tartanak nyilván,
mintegy 55 000 családot érintett a katasztrófa és 500 táborban eddig
609 621 személyt helyeztek el. A kormány ingyen szállítja el az
embereket a romokban álló városból az egyenként tízezer férõhelyes
táborokba.
A fõváros újjáépítése
gyakorlatilag lehetetlen, így a kormány tervei szerint az egész várost
áttelepítik egy másik helyre. A fõváros egyes részeiben eközben
megindulni látszik az élet: néhány bolt és bank újra megnyitott, de az
árak már négyszeresére nõttek.
MKPK Sajtószolgálat