Mi
teszi a keresztényt kereszténnyé, illetve Isten barátjává? Melyik az az
út, amely Hozzá vezet, és hogyan találhatjuk meg azt? A húsvét előtti
időszakban többször is feltesszük magunknak ezeket a kérdéseket. Az
elcsendesedés, magunkba fordulás napjait éljük, ehhez nyújt segítséget
Böjte Csaba ferences testvér internetes lelkigyakorlata.
Miért pont a világháló? Hogyan lehet ezen keresztül lelkigyakorlatot
tartani? A következő sorok vezethetnek rá arra, hogy a modern technika
eszközeivel is átadható az Isteni üzenet, átélhető és bekebelezhető a
lelki táplálék.
„Az internet a fizikai korlátokat tudja áttörni. Sokan nem veszik a
fáradságot, hogy bekopogjanak a plébániákra, és azt mondják, szeretném
megismerni, megérteni a keresztény tanítást. Egyszerűbb nekik, ha a
világhálón keresztül letöltik azt, amire nekik szükségük van” –
fogalmazott az igencsak egyedi formájú lelkigyakorlattal kapcsolatban
Csaba testvér. Mint elmondta, a most zajló tanítás célja az lenne, hogy
a felnőtteknek kisebb testvéri alázattal felkínálja azt az istenképet,
azt az élő hitet, mely saját életét beragyogja, és amely erőt ad, hogy
boldogan építse testvéreivel azt a közösséget, melybe beleszületett,
népe, egyháza nagy családját.
A húsvétig tartó lelkigyakorlat során kilenc elmélkedést
hallgathatnak meg a hívek: többek között a szeretet Istenéről, a
tízparancsolatról, a szentségekről, a bűnbánati imákról, a hivatásról,
a szentek útjáról beszél Böjte Csaba a hanganyagokban.
„Miután feltettük legutóbbi elmélkedésemet, rá egy órára legalább
tíz levelet kaptam szerte a világból, amelyekben azt köszönték meg a
levélírók, hogy ilyen módon részt tudtak venni a lelki programon” –
magyarázta az atya.
Nem árt lelkünkben is takarítani
Beszélgetésünk során azt is megkérdeztük Csaba testvértől, mire
figyeljen ebben az előkészületi időszakban a keresztény. „Nagyhéten
mindenkinek jólesik elcsendesedni, magába fordulni, végiggondolni
kapcsolatait Istennel, házastársával, gyerekeivel, szomszédaival. Ha
már van lelkivilágunk, azt sem árt egy alapos nagytakarításnak
alávetni” – fogalmazott a ferences szerzetes. Mint mondta, minden
emberben van valami, ami nagyon intim, nagyon érzékeny. Ettől szoktak
kicsordulni szemünkből a könnyek, ettől szoktuk vígan érezni magunkat.
„Ha Jézus Krisztus értünk tényleg meghalt, döbbenetes nagy élmény, ha
tudod azt, téged valaki annyira szeret, hogy éretted az életét áldozza.
Ez rengeteg erőt ad, azt mutatja, fontosak vagyunk az Ő szemében. Ha
komolyan vesszük ezt, akkor cselekedeteinkben, szavainkban szárnyakat
ad nekünk” – fogalmazott Böjte Csaba.
A lelkigyakorlatot a www.magnificat.ro weblapon követhetik figyelemmel az érdeklődők.
Rédai Botond