| |
|
|
Út a Végtelenbe - Csaba testvér gondolatai Isten ajándékairól
2010-04-28 05:57
A
nagy sikerű Ablak a végtelenre című kötet után Böjte Csaba
újabb beszélgetős könyvében is a kereső embert leginkább
izgató kérdésekre válaszol, melyeket Karikó Éva tett fel. Mire
jók a szentségek? Mire tanít Jézus, s hogyan kell az evangéliumi
tanítást a hétköznapok helyzeteire lefordítani?
Csaba testvér rendíthetetlen hittel, életismerettel és
sok-sok humorral próbálja mindenki számára vonzóvá tenni a hit
igazságait, az egyház tanítását. A születéstől a halálig
követi az emberi élet fordulópontjait, s azt hirdeti, soha nem
késő az újrakezdés: a kétségbeejtő helyzetekből is van kiút.
Az Ablak a Végtelenre igazából a hit szintjén szeretett volna
világosságot gyújtani, hogy a gondolkodó ember tisztán lásson,
értse meg a világunkat összetartó csodálatosan szép
igazságokat, törvényeket. Az Út a Végtelenbe a kibontakozás, a
megvilágosodás könyve, az igaz emberré válás útján szeretne
társunk lenni. Álmaink, önmagunk csendes valóra váltásában
szeretne vezetni, bátorítani, vigasztalni, mellettünk lenni. Jézus
Krisztus a katolikus egyház hét csodálatosan szép szentségét
mint vándorlásunkat segítő mankót és úti eledelt kínálja fel
nekünk. Általuk táplál, vigasztal, megmos, felemel, újból és
újból a Végtelenbe vezető pályánkra helyez minket.
A
nagy Isteni igazságok körüli kisebb testvéri útkereséseim
gondolatok csupán, amelyek nekem, a kósza vándornak a
megvilágosodás útján hasznos társaim voltak. Persze tudom, hogy
ugyanazt az igazságot nagyon sok irányból meg lehet közelíteni,
sokkal tudományosabban vagy árnyaltabban ki lehet azokat bontani.
Egyszerű könyveimet elsősorban felnövekvő szép fiaimnak és a
hittel ismerkedő, az igazságra szomjas embereknek írom, és az a
célom, hogy a titkokat ők is megértsék, a végtelenhez tartó
vándorútjukra könnyedén magukkal is vigyék.
Csaba testvér
Születéstől a halálig nem vagyunk egyedül— Isten a
szentségeivel látható módon meg akar ajándékozni bennünket.
Értjük-e, miért adja őket, és hogyan tudnak segíteni minket?
Talán szüleink által ránk hagyott, lejárt szavatosságú,
ünnepélyes, jámbor, de lényünk magvát nem érintő
ceremóniának, szokásnak tartjuk felvételüket? De az is lehet,
hogy kopott, értéktelen, felesleges lomként elvetjük magunktól
őket, hogy könnyedebben, szabadabban mozoghassunk?
Ahhoz, hogy valamit elfogadjunk, megszeressünk, életünkbe
építsünk, meg kell értenünk — ezért a kereső emberek
kérdéseit tettem fel Csaba testvérnek nem csupán a szentségekről,
hanem az adott korforduló kihívásairól és az értéket
szétbomlasztani igyekvő folyamatokról is. Ő most sem tesz mást,
mint az Ablak a Végtelenre című könyvben, válaszaival fényt
gyújt, hogy segítsen eligazodni a mai élet kihívásainak,
örömeinek és nehézségeinek labirintusában, hogy életünk végén
hazaérkezzünk oda, ahonnan elindultunk, Isten szerető karjaiba.
Karikó Éva
Megjelenés: 2010. 04. 20. Terjedelem: 260 o.| Ár: |
2990 Ft. |
| Helikon online ár: |
2243 Ft. |
Forrás: http://www.helikon.hu/kinalatunk/riportgyujtemeny/htmls/1573
|
|