Kis dolgok
dicsérete!
Általában
megfontoltan "komoly" dolgokat kérünk a jó Istentől,
csak olyanokat, melyek igenis nagyon fontosak, szűkségesek. Mi
papok is arra bíztatjuk a híveinket, hogy igenis csak "komoly",
lényeges dolgokban lehet kérni Isten segítségét. Persze ez azt
is jelenti, hogy sokszor mi magunk is egymáson csakis "komoly"
dolgokban vagyunk hajlandók segíteni.
Sokszor
rácsodálkoztam a Kánai menyegzőre, Jézusra és az ő
drága édesanyjára, a fia
által csodát tevő Máriára. A Szűzanya diszkréten félrehívja
a fiát és jelzi, hogy baj van, elfogyott a bor. Jézus Mária
kérésére több száz liter nagyon jó minőségű borral
ajándékozza meg az embereket. A mai jólfésült világunkban
biztos botrány lenne, hogy egy szent, egy komoly egyéniség
nyilvános fellépését azzal kezdené, hogy egy jókedvű, vidám
társaságot megajándékozna sok-sok liter borral.
Döbbenetes:
Hisz bor nélkül lehet élni! De amúgy is már a lakodalomra
beszerzett bor elfogyott, eleget ittak?! De azt is mondhatnánk:
jó-jó legyen bor, de 15-20 liter bőven elég, és kész, aztán
józanon szépen, mindenki menjen haza. Engem újból és újból
megdöbbent Istennek ez a határtalan nagyvonalúsága, túláradó
jósága, parttalan szeretete. Nem szűkmarkú az Isten, és nem is
idegesen pánikóló, hogy: "jaj mi lesz, ha az emberek talán
többet isznak? Majd az ég angyalai mit fognak mondani ha itt nekem
ezek dalolva reggel elindulnak haza felé?"
Istennek
ez a nagyvonalú jósága, a jelentéktelen, marginális dolgokban is
megnyilvánuló szeretete arra ösztönöz, hogy ne csak a lényeges,
igazán fontos dolgokban legyek az embertársaim szolgálatára,
hanem sokszor a kis dolgokban is, a semmiségekben is szeressem őket.
Soha nem felejtem azt a szép napot, mikor először mentem el mint
kispap az elmekorházba. Volt egy nagyon beteg néni. Akkoriban a
kommunizmus végső éveiben sajnos az őrjöngő betegeket lánccal
kötötték az ágyhoz. Szegény beteg nagyon ápolatlan volt, nagy
kajla körmei idétlenül töredezve meredeztek és én szépen neki
álltam levágni azokat. A vergődő néni, pillanatok alatt
lecsendesedett, és szeretettel hagyta, hogy a magam férfiúi
ügyetlenséggel levágjam a körmét és megigazítsam a haját, a
kendőjét. Nagyon szép barátság szövődött köztünk.
Sokszor
biztatva mondotta,
hogy csak semmiért ne aggódjak, "mert ő mindenben
segítségemre lesz..." A néni már rég meghalt, de én úgy
gondolom, hogy e kis "semiségekkel", - hisz mind
vékonypénzű kispap én anyagi dolgokkal nem tudtam őt
megajándékozni, - egy igazi jó barátot találtam benne. Hiszem,
hogy ez a sok szenvedésben megtisztult lélek majd velem,
"védencével" szembefog jönni az utolsó ítéletkor.
Mostanában
is sokszor kérem az én "névtelen szentem" közbenjárását
egy-egy gondomban, bajomban.
Egy
másik kedves történet is eszembe jut. Húsvét másodnapján
néhány fiammal mi is elmentünk locsolni. A város szélén a nagy
szemétdomb mellett több szegény család is lakik. Ott él egy kis
viskóba egy fogatlan öreg koldus asszony is. Én azelőtt többször
is voltam nála, élelmet, ruhát, "fontos" dolgokat vittem
és még "fontosabb" tanácsokat adogattam nekik. De ezen a
szép tavaszi napon, nem vittem semmit, csak megálltam a rongyaiban
görnyedező néni előtt és szépen, ahogyan illik egy férfinak a
nővel szemben, megszólítottam a mamát és megkérdeztem, hogy:
"hallom hervadozik a virágszál, szabad-e locsolni? A néni
megütközve mondta: "Ó, atya, ne butáskodjon...." Én
mosolyogva ránéztem.
Majd
a néni mint egy szemérmetes nagylány, szépen kiegyenesedett,
felém fordult, és láttam hogy a szemében megcsillan egy
könnycsepp. A "fiaim" is elmondták a kis versikéjüket,
és szépen megöntöztük a nénikét. Soha se feledem el, ahogyan
az a fogatlan arc elpirult, majd a néni eltűnt és a rongyai közül
elővarázsolt egy szép piros almát, hogy megköszönje azt, hogy
emberként fordultunk feléje. Kis dolog, néhány kölnicsepp és
egy piros alma, de én úgy éreztem, hogy a felebaráti szeretetnek
egy hihetetlenül szép, új útja nyílt fel előttem, az emberség
útja, hol már nem létfontosságú dolgok, cserélnek gazdát a
bürokrácia szabályai szerint kitöltött papír formák szerint,
hanem ember találkozik a hús vér emberrel, a testvér a
testvérrel.
Csodálom
Mária figyelmességét, hogy az emberek gondjait megérzi, és Isten
segítségét tudja kérni, még egy ilyen mellékes kis dologban is,
ahhoz, hogy egy jól induló lakodalmas buli jól is végződjön.
Adná az Isten, hogy egymáshoz ne csak drága, létfontosságú
adományokkal "törödjünk", hanem a magunk egyszerű
kicsinységében is tudjunk egymásnak társai lenni a bajban. Merjük
egymást megajándékozni egyszerű kis dolgokkal, egy nyugodt
sétával, vagy egy vidám, vasárnap délutáni römi játékkal,
vagy ha annak látnánk szükségét, talán azzal, hogy megiszunk a
másikkal egy kávét, vagy jó hideg sört.
Szeretettel,
Csaba t.
)
