Bihar megye - Az első tanévet fejezik be azok a gyerekek, akik
a szeptemberben felavatott gálospetri Szentháromság
Gyerekotthonban élnek. Ennek alkalmából tartottak ünnepséget
csütörtök délben Böjte Csaba szerzetes részvételével.
Szentháromság Gyerekotthon Gálospetriben
Akárcsak tavaly szeptemberben, most is a gálospteri római
katolikus templomban kezdődött az ünnepség, ahol a Szentháromság
Gyerekotthon támogatóiért ajánlotta fel a hálaadó szentmise
áldozatát Böjte Csaba. A dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője
egyéni stílusú prédikációjában arról beszélt, hogy „az
életet nem a kispadon ülve, hanem a pályán, az élet sűrűjében
kell élni”. Igenis megéri feladatokat vállalni, megoldani a
gondokat – ahogyan az otthonban élő gyerekek is küzdenek az
iskolai feladatokkal, vagyis „beléptek az élet pályájára”,
mondta a ferences rendi szerzetes. Istennek hála, az első tanév az
otthon lakóinak jól sikerült, de jó jegy jár a támogatóknak
is, tette hozzá. Ezek a támogatók pedig most is jelen voltak,
akárcsak az avatón.
A gyerekek barátai
Munkájukért oklevelet vehettek át a gyerekektől, mellyel
megkapták a „Gyerekek Barátja” címet. Ők pedig: Bordás
Károly polgármester, Béres Csaba székelyhídi polgármester, Kéri
Gáspár fogorvos, helytörténész, Nagy Barna tarcsai vállalkozó,
illetve Magyarországról Gere Gábor tiszteletes (Varbó,
Borsod–Abaúj–Zemplén megye), Barta József és felesége
(Sajókápolna, ugyancsak BAZ megye), Madarasi János és felesége
(Fehérgyarmat, Szabolcs–Szatmár–Bereg megye), Danka Erika
(Debrecen), Fellegi István és felesége (Gödöllő, Pest megye).
„Továbbra is szívesen állunk bárki szeretete elé”,
fogalmazott Böjte Csaba. A magyarországiak támogatása abban áll
elsősorban, hogy gyűjtéseket szerveznek, és további segítőket
találnak az otthon fenntartására, tudtuk meg már az avató óta
körbekerített telkű, stílusos kapuval ellátott otthonnál Jelnic
Edittől, aki szeptemberben még Nagy Editként mutatkozott be, mint
az otthon vezetője.
Közös ebéd, nagy család
A tanévet 17 gyerekkel kezdték, közben 21–re gyarapodott a
létszám (a gyerekek Székelyhídra, Kágyára, Érmihályfalvára,
Semjénbe valók, de van egy Máramaros megyei is). Az ünnepség a
templomozás után az otthonnál folytatódott a gyerekek
verses–zenés műsorával, de nem csak a helyiekével, hiszen a
Szent Ferenc Alapítvány székelyhídi és bihardiószegi otthonaiból
is megérkeztek az azokban lakók. A gyerekek ezután nézőkké
lettek, egy bűvész szórakoztatta őket, és a közös ebéd sem
maradt el. Jelnic Edittől megtudtuk: a vakációt a gyerekek
többnyire családjaikkal töltik – már akinek van kivel A
szünidőben részt vesznek majd egy 10 napos táborozáson
Szalontán, de tervezik, hogy Gálospetriben is szerveznek egy
tábort.
Bihari napló