Szent Kristóf napján imádkozunk az úton lévõkért és az õk jármûveinkért, azért, hogy jó szerencsével elérjük céljainkat.
Nekünk is nagyon sok gyerekünk most is úton van, hisz a kirándulások, a táborok ideje van. Szeretettel imádkozunk érettük, de azokért a kedves vendégeinkért, önkénteseinkért, kik messzi távolból útra keltek, hogy meglátogassák házainkat, hogy nyári szabadságukat, vakációjukat megosszák gyermekeinkkel. Azokért is szeretettel imádkozok akik mindennapi kenyerüket egy - egy gépjármû kormánya mellett keresik, õrizze meg õket Szent Kristóf közbejárására a mindenható Isten!
Ebben az évben különösen is nagy buzgósággal imádkozom a legelsõ közlekedési eszközünkért: a baba kocsikért. Adná az Isten, hogy ebben az évben minden közlekedési eszköz közül az eladási listákon ez a négykerekû szerepeljen elsõ helyen. Imádkozunk nagy nagy szeretettel, hogy minél több magyar családnak legyen szüksége egy új babakocsira. Szerintem a gazdasági krízis hullámvölgyébõl a babakocsi gyár kellene minél hamarább kilábaljon, hogy így magával húzza, és felenditse lassan a többi iparágat is. Mert ha megnõ a kereslet a babakocsik után akkor hiszem, hogy ez magával fogja vinni a roller, a görkorcsolya, a bicikli, majd a kis autók után a hatalmas családi autók piacát is. De ha a Kárpát medencében a babakocsi gyár nem indul be, akkor útjaink ki fognak ürülni, és csak magányos emberek fognak bolyongani céltalanul Kárpát medence elnéptelenedett útjain.
Imádkozzunk, hogy sok sok aranyos újszülött keljen szüleikkel útra Isten szép ege alatt, a gyermekkor kalandjain keresztül, a felnõtt kor csodái közé.
Sok szeretettel, Csaba t.