
A Kárpát-medencei baráti összefogás üzenetét hordozó KorszakVáltó Határon-Túra minden bringása sikeresen teljesítette a Budapest és Csíkszereda közötti 757 kilométeres távot. A baráti kapcsolatok ápolásán kívül a túra jótékony küldetését is teljesítette.
Az augusztus 14-én startoló kerékpártúra résztvevõi öt magyar és öt romániai megyét érintve, 8 nap alatt a Budapest–Eger–Debrecen–Székelyhíd–Zilah–Kolozsvár–Marosvásárhely–Székelyudvarhely–Csíkszereda útvonalon ér keztek célba szombaton.
A baráti kapcsolatok ápolásán kívül a túra jótékony küldetését is teljesítette, a csíkszeredai gyermekotthon javára a nevezésekbõl 300 ezer forint adomány gyûlt össze, amelyet a Dévai Szent Ferenc Alapítványon keresztül adtak át a rászoruló gyermekeknek. Az utolsó napon Csíkszereda elõtt 10 huszár várta és tisztelgett a túrázók elõtt. Balogh György konzul pedig hintóval kísérte a csapatot a városközpontba, majd a Mikó-várban tartottak fogadást tiszteletükre. Ezután átkerekeztek a gyermekotthonba, ahol átadták az adományokat. „Az egész túrát tekintve hihetetlen élmény volt ez a nyolc nap, az emberek, a táj, az idõjárás, minden szempontból” – értékelt Eisenkrammer Károly fõszervezõ.
Forrás: erdely.ma