Van jövõ!!!
„Szaporodjatok, sokasodjatok,
hajtsátok uralmatok alá a földet!”
Teremtés Könyve 1,22
Kárpát-medencében, Kelet Európában a nyolcvanas évek végére, a kommunista ideológiától visszafogott, elzárt emberekben hatalmas éhség uralkodott el. Természetes, hogy nem csak a szellemi, lelki nyitottság, õszinteség, szabadság iránti éhség volt az emberekben, hanem a fizikai, anyagi dolgok iránti vágyódás is. Az emberek a televíziókban és más hírforrásokban látott finomságokra, luxus cikkekre elemi erõvel vágyódtak. Vágytak a finom, ismeretlen ízek, ételek, italok után. Mindenki reális szükségét érezte a kényelmes, tágas, emberhez méltó otthonra, ruházatra, szórakozásra is. Vágyódtak arra, hogy megismerhessék, használhassák az emberiség kutató, kísérletezõ munkája által megszületett gépeket, eszközöket, utazási lehetõségeket. Mind többen és erõsebben vágytak arra, hogy az emberi szellem hihetetlen távlatokat nyitott lehetõségeit korlátok nélkül bebarangolják. E hatalmas, követelõzõ éhségnek útjába álló rendszert taposták szét kérlelhetetlenûül, a sokféle módon megnevezett 1989-es év végi eseményekben.
Hiszem, hogy minden egyes bennünket mozgató éhséget, szomjúságot a végtelen Isten olt a szívünkbe. Isten vágyaink által vezet, irányít mindannyiunkat. Egy fiatal, a szíve vágyódása, szerelme által vezérelve találhatja meg élete társát, és csakis e belsõ éhségtõl ûzve, tiszta, part nélküli szerelmük kölcsönösen kimutatott jelei láttán mondhatja ki a plébánosuk: „megkötött házasságotok érvényes, és amit az Isten egybekötött azt ember ne válassza szét.”
Igen, én hiszem, hogy Isten akarta és most is akarja, hogy szép, kényelmes lakásokban lakjanak a gyermekei, és finom, tápláló ételekkel oltsák éhségüket. Hiszem, hogy az emberiséget a kutató, felfedezõ munkájában, a teremtés hajnalán, még a bûnbe esés elõtti isteni parancsok vezérelik: „Szaporodjatok, sokasodjatok és hajtsátok uralmatok alá a földet!” Hiszem, hogy a jóságos mennyei Atyánk rejtette el a világunkban rejlõ lehetõségeket, titkokat olyan szinten, hogy a gyermeke, az ember, úgy ahogy növekszik, lépésrõl lépésre felfedezhesse és megismerhesse, majd azokat saját kényelmére, örömére felhasználhassa. Csodálatos, ahogyan vezet bennünket õszinte kíváncsiságunk, éhségünk által a jó Isten. Bennem nincs félelem, szorongás, mikor látom, hogy az emberiség, mint nagyra nõtt gyermek kíváncsian bontogatja a mennyei Atyánk által, hatalmas karácsonyfánk alá rakott ajándékokat. Csodálatos dolgok vannak a szépen becsomagolt ajándékokban, melyeknek kibontásához, megismeréséhez folyamatosan nõ fel az emberiség. Szerintem természetes, hogy a kibontott, megismert értékeket az emberiség örömmel ki is próbálja a maga javára. Én hiszem, hogy nem bûn kinyitni a gyermeknek egy könyvet, melyet a szeretõ, gondos szülõ elhelyezett fia kis könyvtárába. Nem bûn kibontani egy-egy csomagot, melyet a szülõ ajándékozó szeretettel átad nekünk. Ha Isten azt akarta volna, hogy gyermeke ne ismerje meg titkait, akkor azokat olyan magas polcra rakta volna, melyeket nem ért volna el az Õ drága „szeme fénye”.
Nem tartom rossznak, még kevésbé bûnnek, térségünkben, a kilencvenes évek elején megjelenõ, az anyagi dolgok megismerésére, fogyasztására késztetõ éhséget, mely által oly sok új dolog áramlott be az életünkbe. Örvendek annak, hogy gyermekeimnek finom ételeket tudunk adni, hogy olyan ruhákban járathatom õket, melyben jól érzik magukat és nem fáznak a hideg téli estéken, hogy otthonaikban, kényelem és tisztaság van. Örvendek annak, hogy felhívhatom mobiltelefonon a nagyra nõtt gyermekeimet bárhonnan, ahova az életutam vezet. Annak is örvendek, hogy kis laptopomon bármikor megnézhetem, hogy mit kérnek, vagy kínálnak fel családomnak az emberek. Milyen jó, hogy nem csak írásban, hanem akár kis filmek által is a nagyra nõtt családom tagjai üzenhetnek, elmondhatják, hogy mi történt velük, és mi az ami szerintük fontos a nagyvilágban. És milyen jó, hogy éjjel felkelve e kis gépen megfogalmazhatom és rögzíthetem ezeket a gondolatokat is, és az internet által szétröppenthetem a nagyvilágba. Hiszem, hogy mindez az én gondoskodó jóságos Istenem drága ajándéka. Biztos vagyok benne, hogy Õ vezet lépésrõl-lépésre nagy szeretettel, de hihetetlenül biztos kézzel, ahogyan egy atya vezeti gyermekeit. És úgy gondolom, hogy most a huszonegyedik század elején, Õ bátran tovább akar vezetni bennünket.
Örömmel látok körvonalazódni egy újabb éhség hullámot a szívünkbe! Vágyódunk egy meghittebb, békés világ után. Vágyódunk arra, hogy szorosabban megfogjuk egymás kezét, de arra is, hogy a lelkünk ajtaján kopogtató Istent beengedjük az életünkbe. Határozottan érzek egy õszinte vágyódást az emberek szívében egy sokkal mélyebb, nyitottabb, emberhez méltóbb kapcsolatrendszer után. Vágyódunk arra, hogy megmutathassuk magunkat, hogy megismerjük egymást, és hogy teremtõ Istenünkkel egy asztalhoz ülve elbeszélgessünk. Körvonalazódik egy õszinte lelki igény, egy tiszta éhség, mely magasabb rendû vágyainknak nyit utat. Hiszem, hogy mindannyian egy új korszak, egy nagy erkölcsi, lelki forradalom elõtt állunk! Nem megtagadom a múltat, az utolsó húsz évet a maga anyagi javak iránti megkülönböztetett vágyakozásával, egyszerûen úgy érzem, hogy tápláló Istenünk az emberiség asztalára egy újabb, lelkibb, spirituálisabb fogást akar felszolgálni mindannyiunk örömére. Bennem hihetetlen kíváncsiság, remény és bizalom van e újabb "fogás" iránt. Hiszem, hogy nem valaminek a végén, a szárnyalásainkat lezáró plafonnál, korlátoknál topogunk, hanem a végtelenre nyíló, kitárt ajtó elõtti beáramló hatalmas fényben, bátortalanul, kábán állunk.
Szeretettel bátorítalak, ne féljetek a holnaptól, az új tanévtõl, ne hagyjátok, hogy a mindent beszennyezni akaró gonosz, Isten legszebb ajándékát, a holnapba vetett hitünket elorozza tõlünk. Mindennapi munkánkban ne csupán az évezredek mozgásának fáradt inerciája vigyen elõre, ne becsületbõl játszuk végig e "vesztes meccset". Hanem higgyünk a holnapban, higgyünk abban, hogy az emberiség nagy tornájában, a mi generációnk által megvívandó meccset igenis megnyerhetjük. Igen, a magunk kis lépésével elõbb vihetjük a társadalmunkat, és egy tisztább, nyugodtabb, verejtékes munkánk által is szépülõ világot hagyhatunk a gyermekeinkre. Olyan jó lenne, ha a múltban való nosztalgikus elmerülés helyett bátran elõre néznénk, és a holnapban keresnénk a bennünket mozgató éhségre a választ. Az idõk Ura szelíden vezet, és nem a múltban, hanem a jövõben vár ránk a nekünk szánt csodás ajándékaival. Én nyugodt vagyok, és bátorítlak, hogy szívetek vágyára hallgatva elinduljatok, mert tudom, hogy évmilliárdok óta tartó feltartoztathatatlan utazásunk, a végtelenül szeretõ Szentháromságos egy Istenünk karjaiba vezet.
Szeretettel, Cs.t.
Déva, 2010 aug. 28.
