Hatodszorra is megtörtént. Hatodik
alkalommal találkoztak a motorosok Erdély és Magyarország
különböző pontjain, hogy szeptember 18-a esőverte szombatjának
délutánján találkozzanak és egy, hatalmas csapatként folytassák
útjukat – Torockóra. Torockóra, a Dévai Túra végállomásaként.
Nincs elírás és paradoxon sincsen: vannak települések, melyek
nevei mögül néha kikopik az eredeti jelentéstartalom – a
konkrét helységnév –, helyét pedig átveszi a szimbólum, a
szellemi érték, a hagyomány. Déva is ilyen: 2005-ben oda indult
először a magyar kormány kitüntetését visszautasító Böjte
Csaba Ferenc-rendi szerzetes és árvái megsegítésére a
Magyarországról verbuválódott adakozó motoroscsapat, majd
vissza- és visszatértek. 2009-től a szervezés megoszlott, erdélyi
részről ifj. Pálffy Béla székelyudvarhelyi fafaragó
csatlakozott főszervezőként, társszervezőként pedig a
székelyföldi motorosklubok – MC-k és baráti társaságok
egyaránt. A tavalyi túra célpontja a gyergyószárhegyi
gyermekotthon, az ideié a torockói volt. Mindet a dévai Szent
Ferenc Alapítvány működteti.
Indulás előtt
Párás
és hűvös reggel volt a szeptember 18-i, az eső lába végig ott
lógott felettünk. Sok jóval nem kecsegtetett a kora délelőtt,
miközben a motorokat pakoltuk, hogy háromnegyed tizenkettőkor
kiérhessünk a reptér melletti benzinkútig. Idén is úgy volt,
mint a tavaly: a székely klubok városukból, megyéjükből
toborozták az adakozókat, Vásárhelyen a Plum Brandy Bikers MC
hirdette a dévai túrát. Amikor a reptérhez értünk, kellemes
meglepetés fogadott: a kevés előzetes visszajelzés ellenére több
motor és pár autó már ott parkolt a benzinkútnál, vásárhelyiek,
marosszentgyörgyiek és egy nyárádszeredai csapat egyaránt.
Összesen mintegy 18 kétkerekű. És nem kellett sokat várnunk:
mintegy félóra múltán befutott a SZMÖ (Székely Motoros
Összefogás) klubjai által vezetett dübörgő sokaság, szabad
motorosok serege és az Independent Eagles MC, a Flagellum Dei MC, a
Rebel Wolves MC, a Kászoni Motoros Baráti Kör, a Turul MC tagjai,
több kísérőautóval a hátuk mögött, melyekből kürtőskalácsot,
üdítőt osztogattak az igencsak megemelkedett lélekszámú
sokaságnak. Torda felé, néhol szemerkélő esőben mintegy 50
motorkerékpár indult tovább.
„A világ egy templom, akkor
Torockó benne az oltár”
Tordán az autópálya melletti
benzinkútnál a túrán idén először részt vevő kolozsvári
Seth MC tagjai fogadtak, majd közösen vártuk a Magyarországról
érkező csapatot, hogy együtt indulhassunk tovább. Nem kellett
sokáig várnunk: fekete sereg tagjai tűntek fel a láthatáron,
majd végeláthatatlannak tűnő sorban érkezett a magyarországi
csapat – Dombi Ábel főszervező HD-ját kettes sorban követte az
adakozók serege, a menetet a magyar mentőszolgálat villogó Harley
mentőmotorja és fehér kesztyűs orvosa, majd a társszervező
Hunyadi Rend mikrobusza kísérte. A benzinkút megtelt motorokkal és
egymást rég nem látott emberekkel, mozdulni is alig lehetett, és
az idő lehűlésével fordított arányban emelkedett a jókedv, a
várakozás: megpillantani Torockót, a gyönyörű Székelykőt, az
arcokat, akiknek egy tank benzin árával segíteni próbálunk. A
kút teraszának egyik asztalánál történt a regisztráció. És
megtudtuk: 251-en vagyunk, ennyien indulunk tovább Torockóra. A
több kilométeres hosszúságú menetoszlop elindult. Az egyik
kísérőautóban CB-rádión a minket megpillantó kamionosok
beszélgetésére füleltek, az elejtett, hitetlenkedő replikákon
sokat nevettünk még aznap este...
A Székelykő
alatt
Kriminális minőségű aszfalton tettük meg az
utolsó pár kilométert. De a hirtelen felbukkanó Székelykő
látványa mindent feledtetett: a sáros, felbombázott utat, az
el-eleredő esőt, a bepánikolt és szekerestől a menetoszlopra
rontó, majd árokba ugró lovat. Fogadásunkra kisereglett a falu
apraja-nagyja, és vastaps közepette parkoltunk a központban lévő
gyermekotthon elé. Mindannyian annak udvarára sereglettünk, ahol
az otthonban nevelt gyerekek és fiatalok, illetve nevelőik
fogadtak. Machovits László a Hunyadi Rend képviseletében, ifj.
Pálffy Béla és Dombi Ábel szervezői minőségükben mondtak
rövid beszédet és köszönték meg azt, hogy ennyien eljöttünk,
majd a gyerekek igen kedves, humorban és szeretetben egyaránt
bővelkedő műsora után egyenként dobtuk be adományainkat a Béla
Kawasakijára fölszerelt tulipános ládába. Estére páran
hazatértek, akik maradtak, vendégül láttak mindannyiunkat: a
gyermekotthon teraszán és ebédlőjében bográcsgulyást
vacsoráztunk a gyerekekkel, majd fölmásztunk a kert végébe, ahol
tábortűz körül melegedtünk. Viccelődtünk és beszélgettünk:
Déváról, a túráról, régi és újabb poénokról,
történetekről. A tűz lassan kialudt, a falu benépesült: a
résztvevők szétoszlottak – volt, aki pihenni tért, volt, aki a
Gondűző nevű korcsma igen jó stílben felhúzott teraszán, volt,
aki a Forrás nevezetű borpincében múlatta igen jó hangulatban az
időt, hajnalig.
Másnap reggel zsíros kenyérrel vártak a
vendéglátók, majd ökumenikus istentisztelet vette kezdetét,
melyen a Role együttes zenéjét és elsősorban Böjte Csaba
humorban, kedvességben bővelkedő prédikációját hallhattuk. És
éreztük: ismét megérte.
Epilógus
Megérte,
mert újra bebizonyosodott: nem „fáradt ki” a dévai túra. Nem
fásult el, nem szűnt meg, holott az eredeti gárda legnagyobb része
már nem vállalja a szervezést. De kerültek és mindig kerülnek
mások, akik átveszik a helyüket, folytatják azt az áldásos
munkát, amelyet annak idején elkezdtek. Mert igaz, hogy 2006-ban
480-an, idén „csak” 251-en voltunk, de eltelt időközben négy
év, elpárolgott a túra szenzáció jellege, kormányváltás
történt Magyarországon. Mégis voltunk kettőszázötvenegyen,
körülbelül fele-fele magyarországi–erdélyi arányban, ennyi
lélek tartotta fontosnak, hogy hol szemerkélő, hol zuhogó esőben
motorra szálljon és leguruljon több száz kilométert, hogy
segíthesse a rászorulókat. Azokat, akiket Torockón nevelnek, akik
szülők és saját gyerekszoba nélkül kell átvészeljék a
gyermekkort, akiket nagy szeretettel gondoznak, de akiknek a szülői
szeretet melegségéből így is csak kevés juthat. Akiket
befogadnak nemzetiség és vallási hovatartozás nélkül, de
akiknek becsempészik a szívébe akár a magyar öntudatot, akár a
magyarság iránti szeretetet. Most, a motorosok adományaiból vagy
a játszóház padlózatát fektetik le, vagy további szállásokat
építenek, vagy mikrobuszt vásárolnak, hogy utaztathassák őket.
Idén mintegy egymillió-százezer forint – több mint tizenhétezer
új lej – gyűlt össze erre a célra.
Nagy
Botond
Népújság
)
