Adakozók a világ oltáránál

2010-09-22 09:19

Hatodszorra is megtörtént. Hatodik alkalommal találkoztak a motorosok Erdély és Magyarország különbözõ pontjain, hogy szeptember 18-a esõverte szombatjának délutánján találkozzanak és egy, hatalmas csapatként folytassák útjukat – Torockóra. Torockóra, a Dévai Túra végállomásaként. Nincs elírás és paradoxon sincsen: vannak települések, melyek nevei mögül néha kikopik az eredeti jelentéstartalom – a konkrét helységnév –, helyét pedig átveszi a szimbólum, a szellemi érték, a hagyomány. Déva is ilyen: 2005-ben oda indult elõször a magyar kormány kitüntetését visszautasító Böjte Csaba Ferenc-rendi szerzetes és árvái megsegítésére a Magyarországról verbuválódott adakozó motoroscsapat, majd vissza- és visszatértek. 2009-tõl a szervezés megoszlott, erdélyi részrõl ifj. Pálffy Béla székelyudvarhelyi fafaragó csatlakozott fõszervezõként, társszervezõként pedig a székelyföldi motorosklubok – MC-k és baráti társaságok egyaránt. A tavalyi túra célpontja a gyergyószárhegyi gyermekotthon, az ideié a torockói volt. Mindet a dévai Szent Ferenc Alapítvány mûködteti.

Indulás elõtt

Párás és hûvös reggel volt a szeptember 18-i, az esõ lába végig ott lógott felettünk. Sok jóval nem kecsegtetett a kora délelõtt, miközben a motorokat pakoltuk, hogy háromnegyed tizenkettõkor kiérhessünk a reptér melletti benzinkútig. Idén is úgy volt, mint a tavaly: a székely klubok városukból, megyéjükbõl toborozták az adakozókat, Vásárhelyen a Plum Brandy Bikers MC hirdette a dévai túrát. Amikor a reptérhez értünk, kellemes meglepetés fogadott: a kevés elõzetes visszajelzés ellenére több motor és pár autó már ott parkolt a benzinkútnál, vásárhelyiek, marosszentgyörgyiek és egy nyárádszeredai csapat egyaránt. Összesen mintegy 18 kétkerekû. És nem kellett sokat várnunk: mintegy félóra múltán befutott a SZMÖ (Székely Motoros Összefogás) klubjai által vezetett dübörgõ sokaság, szabad motorosok serege és az Independent Eagles MC, a Flagellum Dei MC, a Rebel Wolves MC, a Kászoni Motoros Baráti Kör, a Turul MC tagjai, több kísérõautóval a hátuk mögött, melyekbõl kürtõskalácsot, üdítõt osztogattak az igencsak megemelkedett lélekszámú sokaságnak. Torda felé, néhol szemerkélõ esõben mintegy 50 motorkerékpár indult tovább.


„A világ egy templom, akkor Torockó benne az oltár”

Tordán az autópálya melletti benzinkútnál a túrán idén elõször részt vevõ kolozsvári Seth MC tagjai fogadtak, majd közösen vártuk a Magyarországról érkezõ csapatot, hogy együtt indulhassunk tovább. Nem kellett sokáig várnunk: fekete sereg tagjai tûntek fel a láthatáron, majd végeláthatatlannak tûnõ sorban érkezett a magyarországi csapat – Dombi Ábel fõszervezõ HD-ját kettes sorban követte az adakozók serege, a menetet a magyar mentõszolgálat villogó Harley mentõmotorja és fehér kesztyûs orvosa, majd a társszervezõ Hunyadi Rend mikrobusza kísérte. A benzinkút megtelt motorokkal és egymást rég nem látott emberekkel, mozdulni is alig lehetett, és az idõ lehûlésével fordított arányban emelkedett a jókedv, a várakozás: megpillantani Torockót, a gyönyörû Székelykõt, az arcokat, akiknek egy tank benzin árával segíteni próbálunk. A kút teraszának egyik asztalánál történt a regisztráció. És megtudtuk: 251-en vagyunk, ennyien indulunk tovább Torockóra. A több kilométeres hosszúságú menetoszlop elindult. Az egyik kísérõautóban CB-rádión a minket megpillantó kamionosok beszélgetésére füleltek, az elejtett, hitetlenkedõ replikákon sokat nevettünk még aznap este...

A Székelykõ alatt

Kriminális minõségû aszfalton tettük meg az utolsó pár kilométert. De a hirtelen felbukkanó Székelykõ látványa mindent feledtetett: a sáros, felbombázott utat, az el-eleredõ esõt, a bepánikolt és szekerestõl a menetoszlopra rontó, majd árokba ugró lovat. Fogadásunkra kisereglett a falu apraja-nagyja, és vastaps közepette parkoltunk a központban lévõ gyermekotthon elé. Mindannyian annak udvarára sereglettünk, ahol az otthonban nevelt gyerekek és fiatalok, illetve nevelõik fogadtak. Machovits László a Hunyadi Rend képviseletében, ifj. Pálffy Béla és Dombi Ábel szervezõi minõségükben mondtak rövid beszédet és köszönték meg azt, hogy ennyien eljöttünk, majd a gyerekek igen kedves, humorban és szeretetben egyaránt bõvelkedõ mûsora után egyenként dobtuk be adományainkat a Béla Kawasakijára fölszerelt tulipános ládába. Estére páran hazatértek, akik maradtak, vendégül láttak mindannyiunkat: a gyermekotthon teraszán és ebédlõjében bográcsgulyást vacsoráztunk a gyerekekkel, majd fölmásztunk a kert végébe, ahol tábortûz körül melegedtünk. Viccelõdtünk és beszélgettünk: Déváról, a túráról, régi és újabb poénokról, történetekrõl. A tûz lassan kialudt, a falu benépesült: a résztvevõk szétoszlottak – volt, aki pihenni tért, volt, aki a Gondûzõ nevû korcsma igen jó stílben felhúzott teraszán, volt, aki a Forrás nevezetû borpincében múlatta igen jó hangulatban az idõt, hajnalig.

Másnap reggel zsíros kenyérrel vártak a vendéglátók, majd ökumenikus istentisztelet vette kezdetét, melyen a Role együttes zenéjét és elsõsorban Böjte Csaba humorban, kedvességben bõvelkedõ prédikációját hallhattuk. És éreztük: ismét megérte.

Epilógus

Megérte, mert újra bebizonyosodott: nem „fáradt ki” a dévai túra. Nem fásult el, nem szûnt meg, holott az eredeti gárda legnagyobb része már nem vállalja a szervezést. De kerültek és mindig kerülnek mások, akik átveszik a helyüket, folytatják azt az áldásos munkát, amelyet annak idején elkezdtek. Mert igaz, hogy 2006-ban 480-an, idén „csak” 251-en voltunk, de eltelt idõközben négy év, elpárolgott a túra szenzáció jellege, kormányváltás történt Magyarországon. Mégis voltunk kettõszázötvenegyen, körülbelül fele-fele magyarországi–erdélyi arányban, ennyi lélek tartotta fontosnak, hogy hol szemerkélõ, hol zuhogó esõben motorra szálljon és leguruljon több száz kilométert, hogy segíthesse a rászorulókat. Azokat, akiket Torockón nevelnek, akik szülõk és saját gyerekszoba nélkül kell átvészeljék a gyermekkort, akiket nagy szeretettel gondoznak, de akiknek a szülõi szeretet melegségébõl így is csak kevés juthat. Akiket befogadnak nemzetiség és vallási hovatartozás nélkül, de akiknek becsempészik a szívébe akár a magyar öntudatot, akár a magyarság iránti szeretetet. Most, a motorosok adományaiból vagy a játszóház padlózatát fektetik le, vagy további szállásokat építenek, vagy mikrobuszt vásárolnak, hogy utaztathassák õket. Idén mintegy egymillió-százezer forint – több mint tizenhétezer új lej – gyûlt össze erre a célra.

Nagy Botond
Népújság

Forrás: http://erdely.ma/jotekonysag.php?id=74932&cim=adakozok_a_vilag_oltaranal
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu