Hatodszorra is megtörtént. Hatodik
alkalommal találkoztak a motorosok Erdély és Magyarország
különbözõ pontjain, hogy szeptember 18-a esõverte szombatjának
délutánján találkozzanak és egy, hatalmas csapatként folytassák
útjukat – Torockóra. Torockóra, a Dévai Túra végállomásaként.
Nincs elírás és paradoxon sincsen: vannak települések, melyek
nevei mögül néha kikopik az eredeti jelentéstartalom – a
konkrét helységnév –, helyét pedig átveszi a szimbólum, a
szellemi érték, a hagyomány. Déva is ilyen: 2005-ben oda indult
elõször a magyar kormány kitüntetését visszautasító Böjte
Csaba Ferenc-rendi szerzetes és árvái megsegítésére a
Magyarországról verbuválódott adakozó motoroscsapat, majd
vissza- és visszatértek. 2009-tõl a szervezés megoszlott, erdélyi
részrõl ifj. Pálffy Béla székelyudvarhelyi fafaragó
csatlakozott fõszervezõként, társszervezõként pedig a
székelyföldi motorosklubok – MC-k és baráti társaságok
egyaránt. A tavalyi túra célpontja a gyergyószárhegyi
gyermekotthon, az ideié a torockói volt. Mindet a dévai Szent
Ferenc Alapítvány mûködteti.
Indulás elõtt
Párás
és hûvös reggel volt a szeptember 18-i, az esõ lába végig ott
lógott felettünk. Sok jóval nem kecsegtetett a kora délelõtt,
miközben a motorokat pakoltuk, hogy háromnegyed tizenkettõkor
kiérhessünk a reptér melletti benzinkútig. Idén is úgy volt,
mint a tavaly: a székely klubok városukból, megyéjükbõl
toborozták az adakozókat, Vásárhelyen a Plum Brandy Bikers MC
hirdette a dévai túrát. Amikor a reptérhez értünk, kellemes
meglepetés fogadott: a kevés elõzetes visszajelzés ellenére több
motor és pár autó már ott parkolt a benzinkútnál, vásárhelyiek,
marosszentgyörgyiek és egy nyárádszeredai csapat egyaránt.
Összesen mintegy 18 kétkerekû. És nem kellett sokat várnunk:
mintegy félóra múltán befutott a SZMÖ (Székely Motoros
Összefogás) klubjai által vezetett dübörgõ sokaság, szabad
motorosok serege és az Independent Eagles MC, a Flagellum Dei MC, a
Rebel Wolves MC, a Kászoni Motoros Baráti Kör, a Turul MC tagjai,
több kísérõautóval a hátuk mögött, melyekbõl kürtõskalácsot,
üdítõt osztogattak az igencsak megemelkedett lélekszámú
sokaságnak. Torda felé, néhol szemerkélõ esõben mintegy 50
motorkerékpár indult tovább.
„A világ egy templom, akkor
Torockó benne az oltár”
Tordán az autópálya melletti
benzinkútnál a túrán idén elõször részt vevõ kolozsvári
Seth MC tagjai fogadtak, majd közösen vártuk a Magyarországról
érkezõ csapatot, hogy együtt indulhassunk tovább. Nem kellett
sokáig várnunk: fekete sereg tagjai tûntek fel a láthatáron,
majd végeláthatatlannak tûnõ sorban érkezett a magyarországi
csapat – Dombi Ábel fõszervezõ HD-ját kettes sorban követte az
adakozók serege, a menetet a magyar mentõszolgálat villogó Harley
mentõmotorja és fehér kesztyûs orvosa, majd a társszervezõ
Hunyadi Rend mikrobusza kísérte. A benzinkút megtelt motorokkal és
egymást rég nem látott emberekkel, mozdulni is alig lehetett, és
az idõ lehûlésével fordított arányban emelkedett a jókedv, a
várakozás: megpillantani Torockót, a gyönyörû Székelykõt, az
arcokat, akiknek egy tank benzin árával segíteni próbálunk. A
kút teraszának egyik asztalánál történt a regisztráció. És
megtudtuk: 251-en vagyunk, ennyien indulunk tovább Torockóra. A
több kilométeres hosszúságú menetoszlop elindult. Az egyik
kísérõautóban CB-rádión a minket megpillantó kamionosok
beszélgetésére füleltek, az elejtett, hitetlenkedõ replikákon
sokat nevettünk még aznap este...
A Székelykõ
alatt
Kriminális minõségû aszfalton tettük meg az
utolsó pár kilométert. De a hirtelen felbukkanó Székelykõ
látványa mindent feledtetett: a sáros, felbombázott utat, az
el-eleredõ esõt, a bepánikolt és szekerestõl a menetoszlopra
rontó, majd árokba ugró lovat. Fogadásunkra kisereglett a falu
apraja-nagyja, és vastaps közepette parkoltunk a központban lévõ
gyermekotthon elé. Mindannyian annak udvarára sereglettünk, ahol
az otthonban nevelt gyerekek és fiatalok, illetve nevelõik
fogadtak. Machovits László a Hunyadi Rend képviseletében, ifj.
Pálffy Béla és Dombi Ábel szervezõi minõségükben mondtak
rövid beszédet és köszönték meg azt, hogy ennyien eljöttünk,
majd a gyerekek igen kedves, humorban és szeretetben egyaránt
bõvelkedõ mûsora után egyenként dobtuk be adományainkat a Béla
Kawasakijára fölszerelt tulipános ládába. Estére páran
hazatértek, akik maradtak, vendégül láttak mindannyiunkat: a
gyermekotthon teraszán és ebédlõjében bográcsgulyást
vacsoráztunk a gyerekekkel, majd fölmásztunk a kert végébe, ahol
tábortûz körül melegedtünk. Viccelõdtünk és beszélgettünk:
Déváról, a túráról, régi és újabb poénokról,
történetekrõl. A tûz lassan kialudt, a falu benépesült: a
résztvevõk szétoszlottak – volt, aki pihenni tért, volt, aki a
Gondûzõ nevû korcsma igen jó stílben felhúzott teraszán, volt,
aki a Forrás nevezetû borpincében múlatta igen jó hangulatban az
idõt, hajnalig.
Másnap reggel zsíros kenyérrel vártak a
vendéglátók, majd ökumenikus istentisztelet vette kezdetét,
melyen a Role együttes zenéjét és elsõsorban Böjte Csaba
humorban, kedvességben bõvelkedõ prédikációját hallhattuk. És
éreztük: ismét megérte.
Epilógus
Megérte,
mert újra bebizonyosodott: nem „fáradt ki” a dévai túra. Nem
fásult el, nem szûnt meg, holott az eredeti gárda legnagyobb része
már nem vállalja a szervezést. De kerültek és mindig kerülnek
mások, akik átveszik a helyüket, folytatják azt az áldásos
munkát, amelyet annak idején elkezdtek. Mert igaz, hogy 2006-ban
480-an, idén „csak” 251-en voltunk, de eltelt idõközben négy
év, elpárolgott a túra szenzáció jellege, kormányváltás
történt Magyarországon. Mégis voltunk kettõszázötvenegyen,
körülbelül fele-fele magyarországi–erdélyi arányban, ennyi
lélek tartotta fontosnak, hogy hol szemerkélõ, hol zuhogó esõben
motorra szálljon és leguruljon több száz kilométert, hogy
segíthesse a rászorulókat. Azokat, akiket Torockón nevelnek, akik
szülõk és saját gyerekszoba nélkül kell átvészeljék a
gyermekkort, akiket nagy szeretettel gondoznak, de akiknek a szülõi
szeretet melegségébõl így is csak kevés juthat. Akiket
befogadnak nemzetiség és vallási hovatartozás nélkül, de
akiknek becsempészik a szívébe akár a magyar öntudatot, akár a
magyarság iránti szeretetet. Most, a motorosok adományaiból vagy
a játszóház padlózatát fektetik le, vagy további szállásokat
építenek, vagy mikrobuszt vásárolnak, hogy utaztathassák õket.
Idén mintegy egymillió-százezer forint – több mint tizenhétezer
új lej – gyûlt össze erre a célra.
Nagy
Botond
Népújság
)
