Száz magyarországi családhoz jutott el az erdélyi összefogásból gyûlt adomány

2010-09-28 21:39

Hétfõn Szikszón adta át Böjte Csaba ferences szerzetes azt a pénzadományt, mely a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére gyûlt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számláján. Az erdélyi segítségbõl ezúttal száz árvízsújtott és szociálisan rászoruló család részesült.

szikszo_templom_111_b

A Székelyhon.ro, az Udvarhelyi híradó, a Csíki Hírlap, a Vásárhelyi Hírlap és a Gyergyói Hírlap, valamint a Merkur és a Szuper üzletláncok kezdeményezésére erdélyi összefogássá kiterjedt, a magyarországi árvízkárosultak megsegítésére irányuló karitatív megmozdulás eredményeképpen egymillió forint gyûlt a Dévai Szent Ferenc Alapítvány számlájára.

Az összeget Szikszó város és Borsod-Abaúj-Zemplén megye vezetõsége közbenjárásával négy település árvízsújtotta és szociálisan rászoruló családja kapta, összesen száz gyermek számára biztosítva egyenként tízezer forint értékû tanszervásárlási utalványt.

Az adományokat hétfõn este Böjte Csaba ferences szerzetes által celebrált szentmise keretében adták át a szikszói római katolikus templomban.

szikszo_templom_04_b

„Mi, erdélyi magyarok úgy éreztük, hogy olyan sokszor kapunk segítséget az anyaországi testvéreinktõl, hogy ezt viszonoznunk kellene” – mondta el Csaba testvér a szikszói katolikus templomban összegyûlt híveknek. Hozzátette, a Magyarországot sújtó árvizek idején sok segíteni vágyó ember kereste meg õt és kezdeményezte az összefogást.

A székelyek segítenek! összefogás talán sikeresebb is lehetett volna, de közben Erdély-szerte is hatalmas árvizek pusztítottak, az állapotok helyreállítása ott is anyagi áldozatokat követelt. „A bajért nem kellett a szomszédba menni” – fogalmazott Böjte atya.

szikszo_templom_arvizkarosult_gyerekek01_b

Az atya prédikációjában a feladatok vállalását emelte ki, rávilágítva arra, hogy a természeti csapások helyreállítása is egy feladat. „A feladatokat meg kell oldani, hisz ezek által nõ fel az ember, lesz több, gazdagabb. Isten a ránk szabott feladatokkal nem összetörni akar, hanem szeretne többé, gazdagabbá tenni, azt szeretné, hogy összefogjunk a nehézségben, egymásban testvéreket lássunk, merjük megfogni egymás kezét. Errõl kellene szóljon az életünk. Az árvízkárok helyreállítása nehéz feladat, de nem a kétségbeesés a megoldás, hanem az összefogás” – fogalmazott az atya, Isten segítségét kérve abban is, hogy a különféle régiókban élõ kárpát-medencei magyarok szíve egymás felé tudjon fordulni, és a magyarság minden helyzetben legyen képes az összefogásra, a feladatok megoldására.

szikszo_templom_arvizkarosult_gyerekek02_b

A szentmisét követõen Szikszó város és Borsod-Abaúj-Zemplén megye elöljárói osztották szét az adományokat – a tízezer forint értékû tanszervásárlási utalványt aszalói, kiskinizsi, felsõ-dobszai és szikszói gyerekek vehették át.

„Nagyon sok helyrõl kaptunk segítséget, dologi adománytól kezdve pénzadományig, de amikor megtudtuk, hogy Csaba testvér felajánlást tett adománygyûjtésre, az mindenkit szíven ütött, hisz eddig a magyarországiak segítettek... De ez, hogy egy ilyen viszontsegítséget kapunk, az csodálatos dolog” – fejezte ki háláját dr. Boholy György, Szikszó város alpolgármestere.

A bajba jutottak hálásan fogadták az adományt, az erdélyi segítségnyújtás sokak számára egy olyan dolgot jelent, amiben talán reménykedni sem mertek.

KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu