Diákok és nevelők közös
zarándoklata
Szent Gellért példáját követni, nem perelni a hétköznapok
nehézsége miatt, hittel teljesíteni a ránk bízott feladatokat –
fogalmazott a Gyergyóditró melletti Cengellér-tetőn tartott,
tanítók és nevelők búcsús szentmiséjén Böjte Csaba ferences
szerzetes. A több mint háromszáz zarándokot vendégül látó
búcsús szentmisén részt vett a gyergyóditrói plébános,
valamint a szomszédos települések egyházi elöljárói, a
szentmiseáldozat alatt a Role együttes zenélt.

„Tudom, hogy nem könnyű a mai világban helyt állni, de akkor
is kitartásra kell nevelnünk fiataljainkat, semmiképpen sem
megfutamodni a nehézségek elől. Az életre, Jézus útjára
nevelni a fiatalokat – ennél szebb célt nem tűzhetünk magunk
elé, de legyen hozzá bátorságunk, erőnk, akaratunk és főleg
hitünk, hogy végig is vigyük” – fogalmazott Böjte Csaba
ferences szerzetes a Cengellér-tetőn szombaton tartott pedagógusok
és nevelők búcsúján.

Vallás és iskola
„Iskolakezdéskor a
gyerekek, a diákok mindig azzal vannak elfoglalva, hogy milyen nehéz
az iskola, mennyi tanulnivaló van – a tanárok pedig azzal, hogy
éppen milyen tanügyi törvények állnak rendelkezésükre, minek
kell alávetni magukat. Vajon milyen tanügyi törvényeket kellett
betartania Szent Gellértnek? Milyen didaktikai eszközök álltak
rendelkezésére, ahhoz képest, hogy most milyen lehetőségek
vannak? Nem volt digitális tévé, nem voltak táblák, modern
felszerelések, hogy nevelje a gyerekeket. De akkor sem nyafogott,
hanem megoldotta azokat a feladatokat, melyek rá voltak bízva” –
bíztatta a jelenlévő nevelőket, szülőket, pedagógusokat az
atya.

A tőle megszokott biztató szavakban megfogalmazást nyert a
szentekből áradó optimizmus
fontossága, melyet példaként kell
követnünk. „Ne azt nézzük, hogy mennyire nehéz a sorsunk,
hanem kemény munkával álljunk ki céljaink mellett. A munka az,
ami az embert többé teszi” – fejezte ki hitét a szerzetes. A
szombati búcsús szentmisén a zarándokok mellett részt vett a
gyergyóditrói Lovag Takó János cserkészcsapat – a cserkészek
gyalog tették meg a Gyergyóditró–Cengellér közötti utat,
valamint Csibi András pedagógus vezetésével nagyon sok diák és
egy lelkes tánccsoport is színesítette a rendezvényt.
