Isten kegyelmének tekintem azt a szép
kapcsolatot, ami kialakult a kalocsai női fegyház lakói és a
gyerekeink között. Néhány éve kis sapkákat, sálakat kaptunk
tőlük, most nagyon szép díszpárnákat varrtak gyermekeinknek az
elítéltek. Számomra felejthetetlen szép élmény az a szentmise,
melyben együtt imádkoztunk, énekeltünk a testi, lelki
szabadságunkért, szabadok és fogva tartottak, a fegyház nagyon
szép kápolnájában... A Szentmise végén egy kis kultúrműsorban
adták át a közel hetven hímzett párnát az elítéltek. Hosszú
évekre bezárt asszonyok e szép ajándékokat a celláikban,
esténként varrták a gyermekeknek... Nagyon megható volt átvenni,
megköszönni a jóságból, szeretetből született ajándékokat...
Hazafelé az első állomásom Nagyszalonta volt, Arany János
szülőföldje, hol a vasárnapi szentmise után szétosztottam a
párnák egy részét... Nagy volt az öröm... persze mindenkinek
nem jutott, mert azt szeretném, hogy legalább néhány párna
mindenik házba jusson.
A néhány képpel, e pár sorral a
szüleiktől elsodródott gyerekeink hálatelt köszönetét
tolmácsolom azoknak az édesanyáknak, kik nem lehetnek gyermekeik
mellett. Lélekben imádságos szeretetben egyek
vagyunk!
Szeretettel, Csaba t.
----------------------
A kalocsai börtönbe látogatott Böjte Csaba, hogy átvegye a lakók felajánlásait
2010.
október másodikán a Kalocsai Fegyház és Börtön meghívására az intézetbe
látogatott Böjte Csaba ferences szerzetes, a dévai Szent Ferenc
Alapítvány vezetője. Az esemény aktualitását az intézetben működő Bárka
missziós közösségbe járó fogvatartott nők segítő szándéka és hite tette
lehetővé. A missziós fogvatartottak két éve szinte minden héten
tervezték, rajzolták, varrták azt a nyolcvan gobelin díszítésű párnát,
mely a felajánlás részét képezte. A
szombati délelőtt istentisztelettel kezdődött, melyet Csaba testvér
celebrált, zenei aláfestésként pedig a Role nevű csíkszerdai zenekar
játszott. A mise után a fogvatartottak átadták ajándékaikat, melyekkel
olyan gyerekeken szeretnének segíteni, akik valamilyen okból nem
élhetnek igazi családban. Az intézetben tervezik, hogy amennyiben lesz
lehetőségük rá, ismét alkalmat teremtenek egy közös imádkozásra –
tájékoztatta a Magyar Kurírt a Kalocsai Fegyház és Börtön.
Magyar Kurír
© Híreink „Magyar Kurír” forrásmegjelöléssel szabadon felhasználhatók.
Csatolt képek: