A
Szent Ferenc Alapítvány 10 évvel
ezelőtt vásárolta meg a Marosillyén lévő felbecsülhetetlen
értékű műemléket, a Veres-bástyát, melyben Erdély nagy fejedelme, Bethlen Gábor
született.
Az anyaországi
és erdélyi támogatóknak köszönhetően az elmúlt évtizedben
jelentőset sikerült javítani az épületen és ennek
környezetén, méltóvá téve a fejedelem emlékét.
Az
emlékház immár közel egy fél
évtizede tárta ki kapuit minden magyar látogató számára,
állandó kiállításon bemutatva Erdély egykori aranykorát.
Minden
évben megemlékező ünnepséget
szervezünk a fejedelem születésének emlékére, mely alkalomból
újabb erőt merítünk a további tervekhez, feladatokhoz.
Ezen
alkalomból tisztelettel meghívjuk
idei ünnepségünkre, melyre 2010. november 13.-án kerül sor a
marosillyei szülőházban, délelőtt 11 órai kezdettel.
Üdvözlettel,
Varga Csaba
----
430 éve született Bethlen Gábor,
Erdély fejedelme
Erdély nagy fejedelme Bethlen
Gábor, B. Farkas és a szárhegyi Lázár Druzsina fia, 1580-ban
született Marosillyén. 1629. november 15.-én halt meg
Gyulafehérváron.
Marosillyén a szépen
felújított szülőházban szeretnénk megünnepelni Erdély egyik
legnagyobb politikusának 430. születésnapját, november 13.-án
szombaton, 11 órától. Nagy szeretettel hívom e kemény
államférfiú tisztelőit, hogy
együtt hálát adjunk érte a jó
Istennek és ugyanakkor tanuljuk tőle. Megtanulhatjuk tőle a
kitartást, az összefogást és a szülőföldünk szeretetét a
nehéz történelmi viharok idején is. Ezért a gyermekeink
szeretnének korabeli ruhában előadni, felolvasni néhány intelmet
fejedelmünk leveleiből, írásaiból a kastély kandallója
mellett. Remélem, hogy a közös emlékezés, a történelmi múltunk
felidézése erőt, lendületet ad feladataink Isten akarata
szerinti teljesítéséhez.
Szeretettel,
Csaba t.