Mégsem hiába fogtunk össze az élet szolgálatáért...

2010-10-21 07:46

Tisztelt Csaba testvér!

Azért zavarom soraimmal, hogy megosszam Önnel egy örömteli élményemet.

Múlt héten csütörtökre egy munkatársam időpontot kért, hogy megbeszélhesse velem egy problémáját. Mindig örömmel fogadom azt, aki megtisztel bizalmával és nyitottságával, ezért érdeklődve vártam a találkozót. Egy vékony, mosolygós fiatalembert ismertem meg, aki röviden, de nem panaszkodva, nem vádolva beszélt nehéz anyagi helyzetéről, és miután azt említette, gyorsan inkább a saját kötelességeire terelte a szót, arra, hogy mennyire büszke arra, hogy félig magyar és arra is, hogy félig román, hogy mennyire szeret itt nálunk dolgozni. Arra a kérdésemre, hogy milyen karriert képzel el, csak a szolgálatot, az ügyfelekkel való törődést említette.

Csak kicsit kellett rákérdeznem, és sugárzó örömmel, nagy szeretettel mesélt életéről, küzdelmeiről, hogy hogyan tartotta el magát Kolozsvárt az egyetemi évek alatt, és hogyan költözött a fővárosba. De legbüszkébb minden között az indíttatására volt: arra, hogy őt Déván Csaba testvér nevelte és indította el; ez adott neki az élethez erőt és iránymutatást.

Ezekben a különösen nehéz napokban öröm volt egy ilyen tiszta és jóérzésű fiatalemberrel találkozni, és szívből köszönöm Önnek, hogy megmentett egy ilyen lelket a világnak, aki Ön nélkül valószínűleg elkallódott volna.

Őszinte tisztelettel,
László D.
Bukarest

---

Nekem jól esett... Mégsem hiába fogtunk össze az élet szolgálatáért!
Szeretettel, Csaba t.

KAPCSOLÓDÓ LINKEK
Design és programozás: www.webuzem.hu