A magyar állam kitüntette Böjte Csabát

2010-10-22 18:00

Böjte Csaba számára a mostani kitüntetés jelzés arra vonatkozóan, hogy gyermekmentõ tevékenységét elismerik, és ezzel jó irányban halad.

A ferences szerzetes az MTI-nek elmondta: „Az elmúlt nyolc évben nem fogadtam el semmiféle kitüntetést, mert erdélyi magyarként úgy éreztem, ezt kell tennem. Most viszont örömmel fogadom el, megtiszteltetésnek érzem, és hálásan megköszönöm". Csaba testvér a Dévai Szent Ferenc Alapítvány létrehozásáért, a gyermekek és a fiatalok védelme érdekében végzett példaértékû keresztényi közösségszervezõ, nevelõ, humanitárius tevékenysége elismeréseként vehette át a nemzeti ünnep alkalmából a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjét.

Örömét fejezte ki, hogy munkájával hozzájárulhat a kárpát-medencei nagycsalád álmainak valóra váltásához, és hogy munkáját értékelik, fontosnak tartják. „Ez talán jelzés is arra vonatkozóan, hogy jó irányba megyek" – tette hozzá.

Minden elismerésnél fontosabb azonban, hogy az egykor felkarolt gyermekek közül sokan már felnõttek. Közülük már többen dolgoznak, megállják a helyüket munkahelyükön – mondta a szerzetes. Példaként említi egyik „lányát", aki leérettségizett, majd Kolozsváron pszichológia szakon végzett. Kiküldték õt Angliába, és az ottani egyetem alkalmazta õt, ott szerezheti meg a doktoriját. Egy másik lányt is megemlít, aki amikor hozzá került, nem tudott magyarul, pedig apja is, anyja is magyar volt. Õ is leérettségizett, majd Kolozsváron történelem és levéltár szakon végzett, és most magyar nyelvû egyházi levéltári hagyatékot rendez.

Az Alapítvány „szárnyai alatt" összesen 58 helységben több mint kétezer gyermekrõl gondoskodnak. A napközi otthonokban délutáni tevékenységet folytat több mint ezer gyermek, õk csak aludni mennek haza, és ugyanennyien vannak a bentlakók, akiknek nincs hova menniük – mondta az MTI-nek Böjte Csaba.

MTI
KAPCSOLÓDÓ LINKEK

Nyelv

Magyar English Deutsch

Legfrissebb

Csaba Atya
Design és programozás: www.webuzem.hu